h i r d e t é s

A Liverpool magyar kapusa a Pepsi arca lett

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Liverpool magyar kapusa a Pepsi arca lett

2018. április 05. - 08:00

12 év után először ismét magyar futballistával dolgozik együtt a Pepsi, hiszen az új kalóriamentes Pepsi Lime és Wild Cherry ízek megjelenéséhez kapcsolódóan Bogdán Ádám lett az üdítőmárka arca. 

Bogdán Ádám lett az üdítőmárka arca

A foci, mint téma természetesen nem idegen a brand számára, hiszen az évek során sokat tett a vállalat globális és hazai szinten is azért, hogy a termék neve összekapcsolódjon az egyik legnépszerűbb csapatsporttal, azonban évek óta Bogdán az első magyar focista, aki a márka arcaként jelenik meg itthon. 

Emlékszünk még a kétezres években világszerte sugárzott, látványos utcai focis reklámfilmekre, a joga bonitora vagy a nemzetközi szupersztárokból álló Pepsi "focigladiátorokra"? Beckhamtől Tottin át Ronaldinhot, de akár Roberto Carlost, Fernando Torrest, sőt, Gera Zoltánt is kiemelhettük volna, akik mind a Pepsi arcaként jelentek meg az elmúlt években a médiában. Ilyen futballsztárok sorába csatlakozik most a nemzeti válogatottunk és a Liverpool kapusa, Bogdán Ádám a Pepsi legújabb kampányában.

"Számomra az eddigi legmaradandóbb Pepsi reklám az volt, amiben egy Juventus-szurkoló srác azért kérte el Beckham mezét, hogy megtörölje vele a kólás dobozt. Azt gondolom, hogy a márka mindig is nagyon jól nyúlt ehhez a témához" – emlékezett vissza az egyik ikonikus reklámra a kiváló kapus, miközben egy hazai Pepsi fotózáson vett részt a napokban, ahol lelkesen vetette bele magát a nem mindennapi feladatokba.

A kampány célja, hogy a márka két új terméke, a kalóriamentes Pepsi Lime és Wild Cherry méltó módon bemutatkozhasson a hazai piacon. Az izgalmas új ízek mellé új szlogen is társul: "Törj ki a megszokásból!", amely a komfortzóna elhagyására, új élmények kipróbálására buzdítja a fogyasztókat. A két új íz – mivel kalóriamentesek – nem hozzák kompromisszumhelyzetbe a fogyasztókat, így a sportolókat sem, akiknek különösen vigyázniuk kell fizikumukra. A kalóriamentes termékek, az új szlogen, valamint a Pepsi és a foci régebbi kapcsolatából egyenesen következik, hogy egyik legismertebb futballistánk legyen az új reklámarc.

"Mostanában minden a véleményvezérekről szól, Bogdánt pedig imádja a közönség, hiszen kiemelkedő alakja a mai magyar focinak – jól mutatja ezt, hogy hányan követik őt a közösségi médiában. Természetes volt, hogy őt szerettük volna a márka új arcának" – indokolta a döntést Buzder-Lantos Nikoletta, a magyar Pepsi marketingigazgatója.

A fotózás két helyszínen folyt: egyrészt egy Bogdán számára természetes közegben, edzőtermi környezetben. Egy kapusnak ugyanis nem elég "jól fociznia", ugyanúgy szükséges remek kondícióban tartania magát, hiszen magas szintű állóképességre és a gyors reflexekre is szükség van a pályán. A másik helyszín éppen a természetes közegéből szakította ki a bajnok focistát: a Pepsi egy különleges helyszínre invitálta Bogdánt,aki egy szabadesés-szimulátort próbált ki, amely 200 km/órás erősségű szelet generált. 

"Nagyon élveztem a fotózás minden percét. Főleg a szélcsatornát, amit egyszer-kétszer már kipróbáltam Angliában is, de most meglepően jól ment" – összegezte büszkén a fotózás és a szabadesés élményeit a válogatott focista.