h i r d e t é s

A Magyar Alkotmányak nemzetmegtartó ereje van!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyar Alkotmányak nemzetmegtartó ereje van!

2015. április 24. - 12:29
0 komment

A magyar alkotmánynak szimbolikus, nemzetmegtartó ereje van - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Párbeszéd és identitás című, az alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából tartott nemzetközi konferencián csütörtökön, Budapesten.

A volt alkotmánybíró, egyetemi tanár felidézte, hogy Magyarország első írott alkotmánya, az 1949-es kommunista alkotmány megtagadta értékeinket és hamis ideológiákra épült. Közölte, az 1989-es, átfogó módosítás nyomán létrejött szöveg pedig értéksemleges volt, jóformán csak abból lehetett tudni, hogy magyar alkotmány, hogy kimondta: az ország fővárosa Budapest. 

Trócsányi László elmondta: a 2011-ben elfogadott alaptörvény már tartalmazza tradícióinkat, a kereszténység és a nemzet értékeit, de nem euroszkeptikus. Az uniós tagállamok közül a magyar hivatkozik legtöbbször Európára - tette hozzá. 

Kitért arra, hogy az alapjogok terén az egyéni szabadságjogok mellett a közösségi szemléletet is hangsúlyozza az alaptörvény, így a többi között a tulajdonnal járó társadalmi felelősséget, továbbá felelősséget vállal a határon túli magyarokért, követve a gondoskodó anyaország modelljét, ami nem idegen az uniótól, hisz többek között Spanyolország és Portugália is alkalmazza. 

Kiemelte: az alkotmányos identitás érvényesüléséhez az kell, hogy a társadalom ugyanolyan fontosságot tulajdonítson az alkotmánynak, mint annak megalkotói.

Trócsányi László szerint hosszabb idő kell ahhoz, hogy eldőljön, mi válik az alkotmányos identitás részévé. Az erős identitás azonban nem jelenti a változás elutasítását - mondta a miniszter.

Martonyi János egyetemi tanár, a második Orbán-kormány külügyminisztere előadásában azt hangsúlyozta, hogy a magyarok alapvetően Európában érzik otthon magukat, és nem akarnak Ázsiába menni. A szakember szerint az identitást a kötődés határozza meg, amely sokféle lehet.

Véleménye szerint, ha meg szeretnénk találni az európai identitást, "Európa lelkét", akkor tiszteletben kell tartani a többszörös identitásokat, a nemzeti identitást alkotmányos és kulturális értelemben egyaránt, beleértve a nemzeti kisebbségeket is. Továbbá ezekhez a többszörös identitásokhoz egy többszintű demokráciának kell kapcsolódnia - mondta Martonyi János.

Az alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencia második napján, pénteken, inkább politikai jellegű témák kapcsán felszólal a rendezvény fővédnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és több külföldi előadó.

 

MTI / fidesz.hu

Posted by SEJT on 2015. április 24.