h i r d e t é s

A magyar anyuka, aki 143 kilót nyom fekve

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A magyar anyuka, aki 143 kilót nyom fekve

2019. február 28. - 08:28

 

Dr. Lombosi Melinda tavaly decemberben 143 kilós új Európa-csúccsal nyerte meg a fekvenyomást a litvániai Kaunasban megrendezett erőemelő Európa-bajnokságon.

A 40 éves sportoló március 5. és 10. között először indul masters kontinensviadalon a győri Olimpiai Sportparkban, ahol szeretne összetettben is kiemelkedő eredményt elérni.

23 különböző ország 300 versenyzője és 300 kísérője, valamint a nemzetközi szövetség képviselői vesznek majd részt Európa legnagyobb a Masters RAW Erőemelő Európa-bajnokságon március elején Győrben.

A mezőnyben ott lesz a közelmúltban 40. életévét betöltő Dr. Lombosi Melinda is, aki így első ízben nevezhetett korosztályos masters versenyre.

A magyar sportolónő 2018-ban a Kaunasban megrendezett erőemelő Eb-n szenzációs teljesítménnyel 143 kilogrammos új Európa-csúcsot állított fel, és összetettben is a hatodik helyen zárt. Most erre is rátenne egy lapáttal.

A decemberi Eb óta készülök erre a versenyre, és szeretnék összetettben is rekordokat dönteni. Ehhez 17.5 kilogrammal kell jobbat nyújtanom az akkori végeredményemnél. Mindhárom gyakorlatot, a guggolást, a felhúzást és a fekvenyomást is keményen gyakorlom, igaz, én az utóbbira specializálódtam

 – mesélte Dr. Lombosi Melinda.

A civilben a Készenléti Rendőrségnél rendőrtisztként dolgozó erőemelő arról is beszélt, mivel rétegsportról beszélünk, a legtöbben – ahogyan ő is – munka és család mellett űzik ezt. A sportolónő ugyanakkor jobb esetben így is heti ötször edz, sőt, tanítványai is vannak szép számmal.

Én vagyok az egyetlen erőemelő női edző Magyarországon, aki sokakkal foglalkozik. Egyesületet is vezetek, az Erőművek SE színeiben sok tanítványom van, és hosszú évek óta mi vagyunk az egyik legeredményesebbek az országban. Büszke vagyok rá, hogy ezúttal a női indulók csaknem felét a mi egyesületünk adja

 – tette hozzá.

Dr. Lombosi Melinda izgatottan várja a győri masters Európa-bajnokságot, de mivel 2007 óta rendszeresen szerepel nemzetközi megmérettetéseken, most is az eredmény lesz számára a legfontosabb.

Az erőemelő bajnokság egyébként nem csak a szakmabelieknek, hanem minden érdeklődőnek izgalmas programlehetőséget kínál. Több mint ezer vendéget várnak a helyszínre, a belépés ingyenes. Számos hazai és nemzetközi kézműves települ ki majd a helyszínre.


 

h i r d e t é s