A magyar koronakáosz sérti Németországot
Több német lap arra hívja fel a figyelmet, hogy az állami tulajdonban álló idegenforgalmi hatóság nem képes kezelni a helyzetet.
Azt írják: az állami tulajdonban álló, hivatalos idegenforgalmi hatóság még most sem képes kezelni a helyzetet. És valóban: a portál szerint e cikk írásának pillanatában, 13:30-kor "Magyarország biztonságos" a külföldi látogatók számára – holott ugyanott épp csak azt nem sikerült még közölni, hogy a határokat keddtől, szeptember első napjától lezárják.
A Frankfurter Rundschau emlékeztet arra, hogy a magyar idegenforgalmi hatóságok a közösségi portálokon sem tájékoztatják azokat a potenciális nyaralókat, akik a Balaton partján vagy Budapesten foglaltak szállást. Ehelyett az Instagramon olyan posztokat osztanak meg, amelyek nyilván az előtt készültek, hogy a kormányfői döntés káoszt okozott volna.
Magyarország partnereit sem tájékoztatta a kialakult helyzetről – írja a Frankfurter Rundschau. A német külügyminisztérium honlapján például még most is azt közlik: "Szeptember 1-től új beutazási szabályok lépnek életbe Magyarországon. Külföldiek csak kivételes esetben léphetnek be az ország területére. Részletek még nem ismeretesek."
"Két színkód van, Magyarország zöld, minden más ország vörös." - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter
A Frankfurter Rundschau idézi Ernst Gelegst, az osztrák ORF tudósítóját, aki beszámolt a pénteki magyar kormányinfóról.
#Ungarn schließt ab 1.Sept. seine Grenzen für alle Ausländer, inkludiert sind auch EU-Bürger. Auf die Frage nach d. derzeitigen Corona-Ampelregelung sagte Kanzleramtsminister G.Gulyás: "Ungarn ist grün, alles andere rot!"
— Ernst Gelegs (@Gelegs) August 28, 2020
A német lap szerint az elhangzott, zöld és vörös besorolás sérti Németországot és más uniós partnereket.
Más – Gelegs tudósítására reagálva – egyszerűen "ostoba nacionalizmus"-nak nevezte az intézkedést.
#Ungarn schließt ab 1.Sept. seine Grenzen für alle Ausländer, inkludiert sind auch EU-Bürger. Auf die Frage nach d. derzeitigen Corona-Ampelregelung sagte Kanzleramtsminister G.Gulyás: "Ungarn ist grün, alles andere rot!"
— Ernst Gelegs (@Gelegs) August 28, 2020
Eközben Magyarország még mindig buzgón hirdeti idegenforgalmi lehetőségeit a többi között a YouTube-on – írja a német lap.
"Budapest megvár!" – zárul az üzenet, amit a Frankfurter Rundschau szerint még mindig nem sikerült aktualizálni Orbán döntésével összhangban.
Ez arra készteti majd a berlini és a bécsi szövetségi kormányzatot, hogy párbeszédet kezdeményezzen Budapesttel – írja a lap. (Euronews)