h i r d e t é s

A NAT-hoz igazítják és lebutítják tanárképzést

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A NAT-hoz igazítják és lebutítják tanárképzést

2021. július 07. - 14:16

Így több hallgató kaphat majd diplomát.

Az új Nemzeti alaptantervhez (NAT) igazítják a tanárképzést, a pedagógusok egyetemi felkészítéséből pedig törlik a „felesleges” tartalmakat, írja a Népszava. A lap szerint a múlt héten egyeztettek a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal legutóbbi ülésén a pedagógusképzés átalakításáról, a tervek szerint pedig

„a pedagógushallgatók felkészítését csakis az új NAT szellemében végezhetnék az egyetemek, megalapozva az iskolai oktatás kormány által helyesnek vélt irányvonalát”.

Emellett azzal szorítanák vissza a tanárképzésen tapasztalható jelentős lemorzsolódást, hogy könnyítenék a követelményeket, amivel több hallgató juthatna el a diploma megszerzéséig.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás szerint a képzés „lebutítása” és a képzési és kimeneti követelmények könnyítése tényleg több tanárdiplomás fiatalt eredményezhet, de a minőség rovására. Úgy látja, ha ezek a tervek megvalósulnak, egy középiskolai tanárnak nem kell majd a középszintű érettségire való felkészítésnél többet tudnia.

A Népszava szerint a tanárképző egyetemek tanszékvezetői néhány hete levelet kaptak, amiben az áll, hogy a NAT-on és a kerettanterven túlmutató tartalmak csak akkor maradhatnak a képzési és kimeneti követelmények között, ha azok „pedagógiai hozzáadott értéke nélkülözhetetlen”, illetve „a felesleges, köznevelési tartalmakat nem érintő, azaz a köznevelési célból nem indokolt részeket törölni kell”, a cél az, hogy a pedagógus a középszintű érettségire legyen képes felkészíteni a tanulókat. (444.hu)