Mert nélkülük, az önmagukat demokrataként számon tartó purifikátorok, erkölcscsőszök, igazságosztók, "objektív" megmondóemeberek nélkül, ez a kétségbeejtő helyzet nem alakult volna ki.

Nem hiszem, hogy van olyan épeszű magyar demokrata, aki azt gondolná, hogy #Niedermüller Péter rasszista, kereszténygyülőlő, és mégis napok óta osztják az észt, és kárhoztatják Niedermüllert egy fél mondatáért, amelyről egyébként mindannyian tudjuk, hogy mit jelent. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a polgármester pontatlanul fogalmazott, rosszul fejezte ki magát, ez nem ad okot és indokot arra, hogy egy követ fújva a bayer-féle mocskos rasszistákkal, nekiessenek #Niedermüllernek. Éppen azért, mert ismerik NP munkásságát, gondolkodását, és mert pontosan lehet tudni, hogy a Fidesznek ezzel a gyűlölet-kampánnyal éppen az a célja, hogy indulatokat szítson, és szétverje a még csak csírájában létező ellenzéki összefogást.

De könyörgöm, ha tudjuk, hogy így van, akkor miért sétálunk be újra és újra ugyanabba a csapdába? Miért fontosabb a sok médiafüggő demokratának, hogy demonstrálja elfogulatlanságát, ha pontosan tudja, hogy ezzel a valóban rasszista, kirekesztő kormánypárt malmára hajtja a vizet?! Miért kell minden odatartott mikrofonnak nyilatkozni? És ugyanezt gondolom a Térey-díjról is. Miért nem hagyjuk, hogy mindenki maga eldöntse, hogy átveszi-e vagy sem a díjat, és nem ítélkezünk sem azok felett, akik átveszik, sem azok felett, akik nem veszik át.

Persze lehet erről véleményünk, és van is, de mivel pontosan tudjuk, hogy ezzel a nagyösszegű, átláthatatlan szempontok szerint elosztott díjjal éppen az a célja a kormánynak, hogy viszályt és gyűlöletet szítson az irótársadalom tagjai között, mindenki tanusíthatna annyi önmérsékletet, hogy nyilvánosan nem véleményezi sem a díjat elfogadókat, sem az azt elutasítókat. Mert most láthatjuk, hogy hogyan ejtenek soha be nem gyógyuló sebeket egymáson olyan emberek, akik egyébként a fontos kérdésekről hasonlóan gondolkodnak.

Könyörgöm, nem egymás ellenségei vagyunk, hanem a NER a közös ellenségünk! Nem mondhatjuk fel az egymás iránti szolidaritást éppen most, amikor a legnagyobb szükségünk lenne az összekapaszkodásra, ha nem akarjuk, hogy "bottal üthessük saját nyomunk".

Vásárhelyi Mária