h i r d e t é s

A Nézőpont lehet Simicska Századvége

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Nézőpont lehet Simicska Századvége

2015. február 20. - 19:05
0 komment

Új tulajdonosa van a Nézőpont Intézetnek: a kormányközeliként ismert politikai elemző-, médiafigyelési és kutatási központot alapító-tulajdonosa,

Mráz Ágoston Sámuel csütörtökön eladta Dr. Győri Tibornak, a Miniszterelnökség egykori jogi ügyekért felelős államtitkárának. Győri az előző ciklusban Orbán egyik közeli bizalmasa volt,  de Fideszhez Simicska Lajoson keresztül került közel. - írja az index.hu

A cég vezérigazgatója továbbra is Mráz Ágoston Sámuel lesz, Győri Tibor pedig az igazgatóság elnöki tisztségét fogja betölteni. Terveik szerint a cégcsoport hamarosan tovább terjeszkedik majd felvásárlások és befektetések révén is.

Az új tulajdonos Simicska embere lenne?

Győri Tibort, amikor államtitkár volt, sokan "Orbán személye körüli államtitkárnak" nevezték, mert nem csak kormányzati és jogi ügyekben adott már a kinevezése előtt is tanácsokat a kormányfőnek, de a személyes ügyeit is ő intézte néha, írta az Origo 2010-ben.

Győri a kilencvenes évek elején tűnt fel a Fideszben, amikor Simicska Lajos kezébe vette a párt gazdasági ügyeit. Simicska a kilencvenes évek elején tanácsadóként dolgozott a Fidesz mellett, és 1993 tavaszán kapott hivatalos pozíciót: a Fidesz gazdasági igazgatója lett. Az Origónak több fideszes is elmondta, hogy Simicska Lajos ebben az időszakban hozta a Fideszhez Győrit, aki 1993 és 1994 között a párt jogtanácsosa volt. Győri a Mahirnál már 1994-ben kulcspozícióhoz jutott: a Mahir Lapkiadó elnöke lett, majd 1995-től 2003-ig a Mahir Rt. cég vezérigazgatója volt. 

Győri nem csak az üzleti életben ápolt jó kapcsolatokat Simicska Lajossan, a 2000-es évek elején egy lakcímre voltak bejelentve, és a Magyar Narancs egy korábbi cikke szerint szomszédok is voltak. A lap szerint Simicska Lajos ellen még 1997-ben eljárás indult rongálás miatt, mert feldarabolta a szomszéd telken szabályosan felépített kerítést. A kerítés eltűntetésében pedig nem más segített neki, mint az egyik szomszédja, Győriné Mauer Amália, Győri Tibor felesége. 

A kormányzati nézőpont

A Nézőpont cégcsoport elődje a Hvg.hu szerint az az Europtimus Rt. volt, amit Győri Habony Árpáddal, a kormány legfontosabb tanácsadójával együtt alapított. A 2006-os választások után a clgcsoportot teljesen átszervezték, ekkor kapta a Nézőpont nevet is, és a részvénytársaság egy olyan kör felügyelete alá került, melynek prominense, Navracsics Tibor élesen szemben állt Habonnyal, írja a lap.

Habony 2006 júniusában eladta a maradék részesedését is, Győri viszont 2010-ig maradt a cégben. A 2006-os választások után lett a Navracsics-tanítvány Mráz a Nézőpont szakmai vezetője. Navracsicsnak kifejezetten rossz volt a viszonya Habonnyal, akit akkoriban ki is tiltott a frakcióülésekről.

 A Nézőpont kezdetekben főleg Fideszes önkormányzatok megbízásaiból élt, de 2011-2012-ig nem voltak jelentős állami bevételei. A csoporthoz tartozó Kutatópont Kft. első komolyabb állami megbízója a Szerencsejáték Kft. volt egy 100 majd egy 165 milliós piackutatási megbízással, de a fiatal cég kapott nagyobb összegű  megbízásokat a Nemzeti fejlesztési Ügyökségtől és a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóságtól is. A legjövedelmezőbb üzletet 2012 és 2014 között a nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötötték: havi 30,3 millióért végeztek a minisztériumok számára médiafigyelést és médiaelemzést.

 

index.hu (Fotó: Koszticsák Szilárd)