h i r d e t é s

A patikák rémálma az új e-egészségügy rendszere

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A patikák rémálma az új e-egészségügy rendszere

2017. november 10. - 12:52

Egyes betegek fél órát töltöttek a gyógyszertárban, míg az összes vényt beolvasták. A sor emiatt rendszeresen óriásira duzzadt. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Egy másodpercig sem tudtam használni az új – kétmilliárd forint közpénzből létrehozott – elektronikus egészségügyi rendszert,

mert a szoftverszolgáltató cég, amelyikkel szerződésben állok, nem tudott idejében elkészülni a munkával. Ráadásul messze nem én vagyok az egyetlen, akinél ilyen probléma tapasztalható

– mondta el a Magyar Nemzetnek Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az úgynevezett eeszt rendszerről. A betűszó az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térre utal, amely hivatalosan november elseje óta működik országosan. Lényege, hogy a háziorvosi és szakrendelőket, a kórházakat és a gyógyszertárakat is egyetlen informatikai hálózat köti össze. Tehát az egészségügy egész területén látszanak a betegekhez tartozó adatok.

A háziorvosok számára nem teljesen új a rendszer, ugyanis a program lényegében ugyanaz, mint amit eddig használtak, ám a szoftvernek csatlakoznia kellene a szolgáltatói térhez, ez viszont nem megy zökkenőmentesen. A piacon jelenleg csaknem harminc szolgáltató működtet a háziorvosok által is használt szoftvert. Azonban a jelek szerint a kisebb cégek nem tudtak idejében felkészülni a megfelelő fejlesztésekkel, így gyakorlatilag megbénították egyes orvosok munkáját.

Póta György szerint tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ott sem működik jól a rendszer, ahol a szoftverrel nincs probléma.

Noha a háziorvosi rendeléseken a betegek többsége nem érzékeli a problémát, nem így van ez a patikákban, amikor a páciensek megpróbálják kiváltani gyógyszereiket. Ilyenkor ugyanis komoly fennakadást okoz a rendszer működésképtelensége.

A lapnak egy neve elhallgatását kérő patikus arról beszélt: napok óta be sem engedi őket a rendszer, és „kizárólag a baj van vele”. Előfordul, hogy inkább az eddig megszokott módon adják ki a recepteket, és nem is használják az eeszt-t.

Amikor ugyanis egyáltalán be tudtak jelentkezni, egy percig is eltartott egyetlen recept bevitele. Így volt olyan páciens, aki 20-30 percet is kénytelen volt a gyógyszertárban tölteni, míg az összes vényt beolvasták és kiadták a gyógyszereket. A sor emiatt rendszeresen óriásira duzzadt.

Tegnap egyébként az eeszt hivatalos információs portálján azt írta a fenntartó: a rendszer korlátozott sávszélességgel működik, a szolgáltatások és a portálfelületek hozzáférhetők, azonban bizonyos esetekben a bejelentkezésnél és szolgáltatások igénybevételekor lassulás észlelhető. Nem csak tegnap adódott gond, szerdán karbantartás miatt volt szolgáltatáskiesés a rendszerben, bizonyos funkciók egyáltalán nem működtek. A fenntartók akkor is türelmet kértek.

 gepnarancs.hu