h i r d e t é s

A Piketty-féle tőkeszivattyú: nekünk Mohács kell?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Piketty-féle tőkeszivattyú: nekünk Mohács kell?

2018. március 30. - 07:48

Hazánkkal együtt az egész térséget alkalmatlan/korrupt politikusok irányítják, akik képtelenek felismerni a nemzeti érdekeket – végső soron ez következne a Thomas Piketty sztárközgazdász blogján közzétett, sokat idézett adatsorból. 

Forrás: nepszava.hu

Thomas Piketty egy blogbejegyzésének elején egy grafikon szerepel, amely azt mutatja, hogy a négy visegrádi országból 2010 és 2016 között sokkal több tulajdonosi (befektetési) tőke áramlott ki, mint amennyi uniós támogatás érkezett. Magyarország esetében az első szám a GDP arányában megadva 7,2 százalék, a második pedig 4.

A Portfolio.hu-n több közgazdász rámutatott: számtani problémák mellett a grafikon össze nem tartozó dolgokat vet össze. Ha olyan hátrányokkal jár a tőke szabad áramlását megkövetelő uniós tagság, mint azt az ábra mutatja, akkor rejtély, hogy például Szerbia miért akar belépni az EU-ba. Ahogy az is, miért nem akar távozni a közösségből senki Európa ezen fertályán.

Vagy inkompetens (esetleg a nyugati cégek által megvett) politikusok irányítják az egész térséget, vagy arról van szó, hogy a profit kivonása nem egyenlő egy ország kirablásával. (Amiért cserébe „jár” az uniós támogatás.) Ha a mostani helyzet olyan kedvezőtlen Magyarország számára, az is érthetetlen, miért beszélt év elején a miniszterelnök Berlinben arról: a visegrádi országok 2030-ra utolérik a nyugati ipari országokat, és nettó befizetői lesznek az EU költségvetésének. (valasz.hu)