h i r d e t é s

A Prezi-vezér bejelentette, hogy meleg

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Prezi-vezér bejelentette, hogy meleg

2015. február 04. - 15:38
0 komment

A Prezi két másik alapítójának már 2008-ban elmondta, a nyilvánosságnak most jelentette be Árvai Péter, hogy meleg.

A Prezi vezérigazgatója a Forbes Magyarország februári számában beszél arról, hogy “ha minden optimális lett volna a világban”, akkor már korábban is coming outolt volna, végül mostanra érett meg benne az elhatározás – idézi Árvait a hvg.

„Fontos, hogy tudjátok, hogy meleg vagyok” – bökte ki annak idején egy kétnapos megbeszélés után két alapítótársának Árvai. Azért volt fontos ez számára, mert

Azt gondoltam, hogy nem tudok olyan emberekkel céget alapítani, akik nem fogadnak el száz százalékban olyannak, amilyen vagyok.

Nem tudtam elképzelni, hogy eljátsszak egy szerepet munkaidőben, meg egyet azon kívül. Képzeld el, hogy bejössz a munkába, és le kell venned a jegygyűrűd, és ha megkérdezik, mi volt a hétvégén, akkor meg nekiállsz hazudni valamit. A filozófiánk része, hogy érezd magad itt biztonságban, mutasd meg bátran, ki vagy valójában. Hogyan tudsz éjjel-nappal teljesíteni úgy, ha azon gondolkodsz, lehet, hogy nem fogadnának el az emberek? Ezt így nem lehet. Ha hiszel egy küldetésben, ha része vagy egy közösségnek, akkor nem titkolhatod el az egyik oldaladat, és ez nem csak a melegségről szól” – indokolta akkor bejelentését Árvai.

Hogy most miért állt ki a nyilvánosság elé?

“Azért döntöttem úgy, hogy beszélek erről a magyar sajtóban, mert sokszor óva intettek, nehogy majd én legyek a „buzi CEO Magyarországon”. Rájöttem, hogy itt a cégben arról beszélek, hogy állj ki az ötleteidért és azért, aki vagy. Itt bent sokat beszélek Matthew-ról, de erről kifelé is mondanom kell valamit. Hogyan tudnám képviselni így az értékeinket? Ezt eddig egyszerűen elszúrtam” – nyilatkozta a Forbesnak a Prezi-vezér.

 

444.hu

{flike}