A rendszer:

Azonban, ez a valóságban a mai Magyarországon nem így van, nincs kezdeményezés a demokrácia, mint rendszer javítására, fejlesztésére. (a gazdasági rendszer javításához Magyarország nagyon kicsi önmagában, ám ettől függetlenül a döntéshozási – politikai rendszert emberközelivé és XXI. századivá változtathatjuk.)

Jelenleg döntéshozási - politikai modellünk a Képviseleti Demokrácia.

Végtelenül leegyszerűsítve ez a „demokrácia” (népuralom) úgy működik, hogy a nép a 4 évenként megrendezett kampányok-szavazások (hazugság olimpiák) során megválaszt egy politikai terméket (független vagy klikkekbe/ pártokba szerveződött „közéleti színészt”), majd ezeknek a termékeknek szervezzük ki a döntések meghozatalára a jogot - a „politikai csomag arcá”-nak. Akik a jogosultságok mellé mentelmi jogot is nyernek.

A politikus:

Az a fentiek nyomán egyértelmű, hogy a képviselők a szavazatok megszerzése érdekében tetszelgésre, színészetre, hazugságra (pejoratívan ”politikára”, építően „diplomáciára” vannak ítélve.)
Amely jellemzők azon túl, hogy nem engedik meg a tévedést („tévedhetetlenség” látszatára van igény), ami egyáltalán nem erősíti a „beismerés tisztességét”, vagyis közvetett módon a „tanulás és tájékoztatás intézményét” magát csorbítja és ássa alá.
(Hiszen éppen ez a „tanulás lényege”, csiszolni azt, amit nem tudunk, beépítve az új tudást az eddigiek mellé. Mindez a jelenség ráadásul a társadalomba is beszivárgott. Az emberek inkább „megmondani, hallatni” akarnak, „hallani és „megérteni” helyett. Ideje hozzáállást is középre igazítania mindenkinek.)

A ciklus:

Determinálja a rendszer a mindenkori kormány számára, hogy a 2 éves megszorításokat 2 éves látvány-költekezés kövesse.

A pártok:

Mini, egyszemélyes vagy csoportos kultuszok (politikusi”/„pártra vonatkozó, „személyi/szekta jellegű) „hitrendszere” dominálja inkább a közéletet. (ateista/hívő, balos/jobbos, munkás/hipokrita/, patrióta/globalista ideológiák/eszmerendszerek mentén)
Szakmai - és közös platformon – szemtől, szemben megejtett és többször visszamért – ütköztetett, közérthető vitával szemben, ahol a társadalom közös értéke kell, hogy a prioritás legyen.

A szavazás:

Nem ügydöntő szavazások történnek, nem érvényesül a társdalom beleszólási igénye sem az ügyek színességét, mélységét és mennyiségét érintően sem.

A csomag, a doktrína, a program:

Modulárisan a különböző vélemények között az állampolgár nem tud válogatni/váltogatni, mert „döntési egységcsomagot” választott a személy vagy párt képében.

Kontra-produktívak ezek a szembenállások, mert gyakran a szembenálláshoz ragaszkodás nem engedi egy-egy egyedi eset megoldását, mert nem tudnak a szavazók és a politikai szereplők sem kilépni az „egységcsomagjukból”.

A média/tájékoztatás/vitakultúra:

Egymással párhuzamosan, egymást túlordító kampányok zajlanak szembesülés, beismerés és ok-okozati, összetettség mentén történő két- vagy többoldalú viták helyett.

(ez ad teret az információs káosznak is: szajkózásnak/floodolásnak, trollkodásnak/mellé vezetésnek/elterelésnek, fake news-nak/hazugsággyárnak/párhuzamos valóságoknak/fundamentalista agymosásoknak… és egyéb médiatechnikai manipulációnak)

Az elszámoltatás:

Mind ezek után a mai magyar kormány elkezdte kimenteni a vagyoni és hatalmi erejét a kormány intézményének hatásköre alól. (készülve a vereségre)

Az ezzel kapcsolatos számonkérést jogállami keretek között, 2022-ben, egy tele hitellel terhelt pénztárral, egy globális válság közepén végzet, eldugott jogosítványokkal terhelt (alapítványoknak kiszervezett) kormányzás közben nehezen lehet véghez vinni.

A gazdasági nyomások:

A döntéshozó hatalmak-vezető döntéshozók, kormányok gazdasági függésben és lobbi- valamint korrupciós tevékenységek nyomása alatt, azok célkeresztjében is állnak.

A világban:

Mára a képviseleti demokráciát gazdasági és politikai haszonélvezők metszete ejtette csapdába, a világon szinte mindenhol. (nyílik a társadalmi és gazdasági olló… a szegényebbek egyre szegényebbek, míg a gazdagok egyre gazdagabbak… egyre kevesebb kézben összpontosul egyre nagyobb forrás és hatalom… és egyre kevesebb az emberek „beleszólás élménye” bármilyen komolyabb témát érintően is…)

Erről árulkodik Trump és a Brexit jelenség is, ahol nagyon sokan akartak – már-már radikális – változást, azonban nem tudták, hogy hogyan és mit. És a vágyaik mentén kevésbé tájékozott vagy jobban megvezetett tömegek megszavazták a radikális változás ígéretét.

Ezekre a kihívásokra kell megfelelő megoldást kínálni, amely kérdésekre a rendszeren belülről egyelőre nem tűnik, hogy fogalmazódna adekvát válasz. Nem csak együttesen nem, de a legtöbb szegmensben külön-külön sem. (SZELLEMHÍD)