h i r d e t é s

A profit ötödét helikopterezhette el Rogán feleségének cége

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A profit ötödét helikopterezhette el Rogán feleségének cége

2017. május 29. - 08:24

Kijött a Nakama & Partners beszámolója. - írja az Index.

Rogán-Gaál Cecília cége, a Nakama & Partners Kft. (N&P) a napokban hozta nyilvánosságra 2016-os beszámolóját, a kiegészítő melléklet alapján pedig úgy tűnik, a teljes éves nyereség nagyjából ötödét verhették el tavaly helikopterezésre, írta a Magyar Nemzet.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antalról még a Népszabadság írta meg, hogy helikopterrel utazott egy esküvőre. Rogán először letagadta, hogy az akkori becslések szerint 1,5-2 millió forintért bérelhető járművet vette volna igénybe, majd sikeres üzletasszony nejét emlegette, aki állítólag egy barterszerződés keretében szerezte az utat.

A napilap most megnézte Rogán Cecília cégének frissen közzétett beszámolóját, ebben valóban szerepel egy olyan költségtétel, amire ráhúzható, hogy a helikopterezés elszámolása. Az N&P egyébként 51,1 millió forintos árbevétel mellett 7,7 milliós adózott nyereséggel zárta az évet.

Bár egy cégben okozhat konfliktust, ha az egyik tulajdonos a bevétel 3-4 százalékát családi programra költi, az N&P-nél szerencsére ez nem vezetett kenyértöréshez. A taggyűlési jegyzőkönyv szerint a két tulajdonos – Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília – egyhangúlag elfogadta a beszámolót, így a helikopterezést is, írta a Magyar Nemzet. (index.hu)