h i r d e t é s

A rendőrség már postázza az 51 ezres büntetést a diákoknak

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A rendőrség már postázza az 51 ezres büntetést a diákoknak

2018. március 23. - 10:31

Egy februári diáktüntetésen részt vevő diák küldött a 444-nek egy határozatot, mely szerint a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt 50 ezer forintos bírságot kell befizetnie.

Forrás: atv.hu

Az indoklás szerint „gyalogosan történő közlekedése során az úttesten szabálytalanul haladt, ezzel akadályozva a gépjármű-forgalmat”. A rendőrség azt írja, többször felszólították a diákot, hogy szabálysértést követ el, viszont a lapnak nyilatkozó fiatal szerint ilyen nem történt. - írja a 24.hu

Egyébként a februári, illetve a március 15-ei megmozduláson nemcsak a diákokat, hanem a tudósító újságírókat is igazoltatták, sőt volt olyan fotós, aki még az 50 ezres határozatot is megkapta.

A 24.hu két munkatársát is igazoltatták március 15-én, ők egyelőre nem kaptak értesítést a rendőrségtől.

A tüntetés szervezői a meghurcolt diáktársak megsegítésére pénzügyi alapot hoztak létre.