A Roszatom környezetvédelem egyik letéteményese
A Roszatom állami konszern és vállalatai részt vettek a Szentpéterváron május 26-án zárult X. Névai Nemzetközi Környezetvédelmi Kongresszuson.
„Az egészséges környezethez való jog minden ország, minden nép joga és nem bizonyos államok privilégiuma” – hangsúlyozta Valentyina Matvijenko, az Orosz Föderáció Szövetségi Gyűlése (a parlament) Szövetségi Tanácsának (felsőházának) elnöke. „Oroszország ellenzi a kettős mércét és bármiféle diktátumot a környezetvédelem terén. Az a célunk, hogy megóvjuk a környezetünket és ebben a megóvott állapotában adjuk át a bolygót a jövő nemzedékeinek.”- tette hozzá Matvijenko.
Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója szintén részt vett az eseményen és a plenáris ülés fő kérdésére, hogy összeegyeztethető-e az emberi tevékenység és a természetvédelem, így válaszolt: „A Roszatom továbbra is végrehajtja fő küldetését – környezetbarát energiaforrásokat hoz létre. Hagyományosan ezzel járulunk hozzá a bolygó állapotának javításához. A világon a nukleáris létesítmények évente mintegy 2 milliárd tonna üvegházhatású gáz kibocsátását teszik elkerülhetővé. Oroszország részesedése ebből 110 millió tonna, ami tovább fog nőni. A Roszatom vezető szerepet tölt be az atomreaktorok exportjában: a külföldi atomerőművi projektek mintegy 80%-a orosz technológiával valósul meg. A Roszatom az atomenergetikai technológiai vezető szerepén túl új kompetenciát is fejleszt. „Oroszországban egy nagyon, igényes és ugyanakkor felelősségteljes fiatal környezettudatos nemzedék nőtt fel. A lényeg a paradigmaváltásban rejlik: abban, hogy az aktív „én”-ből a kreatív „mi”-vé váljunk, a vágyban, hogy egyesítsük a különböző embereket, elképzeléseket és megközelítéseket, hogy országunk és bolygónk tisztább legyen.”.
A második napon a Roszatom szervezésében kerekasztalt is tartottak „Az állam és a vállalkozások erőfeszítéseinek egyesítése mint a környezeti jólét garanciája” címmel. Ezen több mint 30 nagyvállalat vezetője vett részt Oroszországból, Kazahsztánból, Fehéroroszországból, Kínából, Irakból, Indonéziából és más országokból. Megvitatták, hogy a jelen kihívásai közepette továbbra is fenn kell tartani a lakosság életminőségének javítását, az üzleti élet és az állam közös projektjeit, valamint szó volt a nemzetközi párbeszéd ösztönzéséről is a környezetvédelem érdekében.
Az ülés megnyitóján Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója elmondta: „A Roszatom az Ökológia nevű nemzeti projekt keretében hármas feladatot lát el az 1. és 2. osztályú veszélyes hulladékok kezelését célzó információs rendszer megalkotásában, ökotechnoparkok létesítésében továbbá és az elmúlt évtizedekben felhalmozott hulladék ártalmatlanításában.
„Az elmúlt évben a környezetvédelmi területen nem napoltunk el semmilyen kérdést” – mondta az orosz atomipar vezére. Szavai szerint 2019-ben a Roszatom az új környezetvédelmi programjának kialakításában az importtechnológiákra koncentrált. „60-70%-ban ezek importorientált technológiák és berendezések voltak. A világ legjobb gyakorlatainak átvétele volt a cél a környezeti problémák megoldása érdekében. Ugyanakkor a világban bekövetkezett változások arra kényszerítették a Roszatomot, hogy újra gondolja ezt a megközelítést” – hangsúlyozta. „Először a világjárvány három éve, a globális logisztikai és ellátási láncok megszakadása, majd most a szankciók és korlátozások – mindez érintette a vállalat ezirányú tevékenységét” – tette hozzá-
Szavai szerint mindez ahhoz vezetett, hogy a vállalat környezetvédelmi programját újra kellett tervezni. „„A kormánnyal, az orosz környezetvédelmi hatósággal, a Roszprirodnadzorral közösen kerestük a technológiai import helyettesítésének lehetőségeket és teljesen új logisztikai ellátási láncokat hoztunk létre a berendezések szállítására, változtattunk a projektkonfigurációkon anélkül, hogy a fő feladat megoldását veszélyeztettük volna. Idén megnyílnak az első ökotechnoparkok, folyik a hulladékártalmatlanítás a Bajkálon túli területen, Uszolje-Szibirszkojéban, valamint a Leningrádi régióban.”
Hozzátette: az ökológiai országos projekt részeként három feladata van a Roszatomnak. Az első a veszélyes hulladékok nyilvántartására és ellenőrzésére szolgáló egységes információs rendszer létrehozása. A második: hét ökotechnopark építése, amelyek feldolgozzák a keletkező hulladékot, beleértve a lakossági hulladékot is. A harmadik pedig maga a szennyező örökség megszüntetése. Ez a jól ismert Krasznij Bor-i veszélyes vegyianyag-lerakóban felhalmozott mérgező anyagok ártalmatlanítása, a Leningrádi régióban, az Uszolje-Szibirszkoje városban működött vegyi üzemek után maradt szennyezések felszámolása és az irkutszki cellulózkombinát okozta környezetkárosítás felszámolása.
Alekszej Lihacsov elmondta: „2021-ben és 2022-ben a Roszatom saját költségén megkezdte az Északi-sarkvidék környezetének monitorozását. A Moszkvai Lomonoszov Állami Egyetem Tengerkutató Központjával együtt mérik a levegő, a víz állapotát, ornitológusok is dolgoznak – és egy sor komplex megfigyelés zajlik a térségben. Az eredmények alapján válnak láthatóvá a kritikus pontok és állapítható meg a helyzet. Az Oroszországi Föderáció kormánya támogatta azt a javaslatunkat, hogy ez a monitorozás állami program legyen, ami a fejlesztések rendszerszintű megközelítését teszi lehetővé.”- tette hozzá a Roszatom vezetője.
Az orosz üzleti élet képviselői, köztük az Orosz Vasutak, a Norilszk Nikkel, a Gazpromnyeft, az Avtovaz és más vállalaltok képviselői a Roszatommal folytatott együttműködésükről beszéltek. Andrej Gracsov, a Norilszk Nikkel alelnöke a Murmanszki régió Kolmozerszkoje lítiumlelőhelyének fejlesztéséről beszélt, amely az elektromos járművek akkumulátoraihoz szükséges ellátási lánc fontos láncszeme. Emellett kitért az akkumulátorok újrahasznosítására, valalmint az újrahasznosítható anyagoknak a gazdaság körforgásába való visszajuttatására, amit a Nyizsnyij Novgorodban található ökotechnoparkban valósitanak meg.
Az „Ökofelvilágosítás: a jövő a gyermekek szemével” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen, TatjanaTyerentyeva, a Roszatom vezérigazgató-helyettese elmondta: „A környezetvédelmi felvilágosítás a társadalom környezettudatossági fejlesztésének központi eleme. Ez nem csak az ismeretek átadását jelenti. Ez egy rendszerszintű folyamat a szokások, értékek és egy új kultúra kialakítására, amelynek az óvodától a felnőttkorig kell tartania. Tyerentyeva elmondta, hogy a Roszatom 28 városban elindította az Emberek és városok programot. A program keretében olyan gyermek- és ifjúsági projekteket támogat a vállalat, amelyek célja a környezeti kultúra fejlesztése, a természetvédő szokások támogatása. A gyakorlat azt mutatja, hogy nem előadásokkal, hanem játékos formában, képregényekkel, vetélkedőkkel hatékonyabban lehet meghonosítani a természetvédelem értékeit, ezért rendszeresen tartanak céges rendezvényeket, családi napokat és más rendezvényeket. Tyerentyeva elmondta, hogy a környezeti nevelés egyik legfontosabb összetevője a partnerség. Csak az állammal, a nagyvállalatokkal, a civil szervezetekkel és a lakossággal közösen tudunk olyan közös rendszert kialakítani, amely új kultúrát, szokásokat és értékeket formál.”
A kongresszus résztvevői megismerhették a Roszatom állami konszern tevékenységének egyik stratégiai ágazatát: a nukleáris és radioaktív veszélyes létesítmények leszerelésével és a radioaktív hulladékkezeléssel foglalkozó részleget. Bemutatták a nukleáris üzemanyagciklus és a radioaktív hulladékkezelés korszerű technológiáit és megoldásait, a radioaktívan szennyezett talaj szétválogatására szolgáló innovatív FREMES üzemet, valamint egy mobil lézerkomplexumot, amely a régi, nagy méretű berendezések szétszerelését és szétdarabolását végzi.