h i r d e t é s

A szakképzés átalakításáról döntött a kormány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A szakképzés átalakításáról döntött a kormány

2015. április 09. - 14:06
0 komment

A munkaerőpiac igényeit a korábbiaknál inkább kiszolgáló szakképzés megvalósítása érdekében a szektor átalakításához szükséges törvényjavaslatokról, a többi között a szakképzési, a szakképzési hozzájárulásról szóló, a felnőttképzési és a köznevelési törvény módosításáról döntött a kormány - jelentette be Czomba Sándor csütörtökön.

A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára közölte, hogy a 2016/17-es tanévtől a szakközépiskolák szakgimnáziumokká alakulnak. Az intézményekben az érettségivel szakmát, plusz egy éves képzéssel pedig technikusi minősítést is szereznek majd a diákok. Ugyanakkor a jelenlegi szakiskolák válnak szakközépiskolákká és a szakma megszerzéséhez szükséges három éves képzés után a tanulóknak lehetőségük lesz két év alatt az érettségi megszerzésére - tette hozzá a politikus.
   
Czomba Sándor emlékeztetett arra: már korábban döntés született arról, hogy 2015 szeptemberétől, mintegy 500 szakképzést végző intézmény, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól átkerül az NGM irányítása alá.
Ezzel párhozamosan a tárca létrehozza a Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt, amely szakképzési centrumokat alakít ki a megyékben és a fővárosban. A centrumok a nagyobb szakképzési intézmények mentén jönnek létre és ezek tagintézményeiként működik majd a többi iskola.
A módosítások nyomán visszaállítják a gyakorlati oktatásvezetői munkakört, illetve szakképzési pedagógusi életpályamodellel kívánják vonzóvá tenni a munkavállalást, akár a mérnökök számára is.

Ezzel párhuzamosan a tanulószerződések számát a jelenlegi 50 ezerről 70 ezerre kívánják bővíteni 2018-ig, illetve a jelenlegi 7-8 ezerrel szemben 20 ezer vállalkozást kívánnak bevonni a gyakorlati képzésbe. Ez azt is jelenti, hogy a kis- és középvállalkozásokra is egyre inkább számítanak a gyakorlati képzés területén; a többi között a képzést segítő munkatárs bérét és a járulékokat is elszámolhatnák a társaságok.
Ugyancsak növelni kívánják a tanulmányi ösztöndíjra fordítható költségvetési forrásokat, illetve az állami rendszerben ingyenessé kívánják tenni egy második szakképesítés megszerzését is - sorolta a módosító javaslatokat az államtitkár.

A szakképzési centrumok idén júliustól jönnek létre,  illetve 2016 szeptemberétől indul az új szakgimnáziumi és szakközépiskolai oktatás. A szükséges törvénymódosításokat a kormányzat április 21-én terjeszti az Országgyűlés elé - mondta Czomba Sándor.

 

MTI / vg.hu (Fotó: eu2011.hu)