h i r d e t é s

A Sztárportré vendége Árpa Attila!

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A Sztárportré vendége Árpa Attila!

2019. január 12. - 07:36

 

Azt, hogy filmes akarok lenni, mindig is tudtam. Apám is filmes volt, anyám is forgatásokon dolgozott. Német az anyanyelvem, az angol a második nyelv nekem, és a magyar az, amit a legkevésbé beszélek jól, amiben hallható az akcentusom. 

Annak idején, amikor elkezdtem a színészetet, játszottam Németországban színházban, sorozatokban is kisebb szerepeket, gyerekszínészként is, de egy dolgot nem vettem figyelembe: hogy nem voltam jó. Volt egy időszak, amikor tulajdonképpen le is tettem erről az egészről. Ez addig tartott, amíg fel nem kértek a Czukor Show című filmre, ahol egy tv producert kellett játszanom. Ott ismét láttam reményt, mert a kritikusok is szerették, és tulajdonképpen visszanyertem a hitemet a színészetbe. Addigra már tudtam azt is, hogy miért akarok színész lenni: Minden egyes szerepem, mint színész, egyfajta gyakorlat vagy tanfolyam, amit később majd rendezőként tudok alkalmazni.

Árpa Attila színházban jelenleg 2 főszerepet játszik. 

A színész filmrendezővel a teljes beszélgetést a Sztárportréban láthatják. 


 

h i r d e t é s