A Tehetség Napja
Tizedik alkalommal rendezték meg Bartók Béla születésnapja alkalmával a Kárpát-medencei Tehetségnapot a budapesti Szent Imre Gimnáziumban. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) hagyományos éves díjátadó ünnepségén kihirdették a „Felfedezettjeink” című pályázat nyerteseit, átadták a „Magyar Tehetség Nagykövete” címeket, valamint a Tehetségek Szolgálatáért díjakat.
A tehetséggondozás főszereplői és fő célcsoportja a fiatalok, az ő előmenetelüket hivatott támogatni a „Felfedezettjeink” ösztöndíjpályázat. A felhívásra minden évben a Matehetsz tehetséghálózatának intézményei (több mint 1400 tehetségpont, mintegy 70 tehetségsegítő tanács), a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) 51 tagja és a Matehetsz 39 tagszervezete nyújthatnak be ajánlást. A pályázatra 5 és 25 év közötti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok jelentkezhetnek az intézmények munkatársainak ajánlásával. Idén hárman vehették át a „Felfedezettjeink 2019” pályázatának fődíját, amely fejenként 150 ezer forint ösztöndíjjal is együtt jár: Barabás Lujza 11 éves, Debreczeni Dorina 16 éves, Rappay Bence Zsolt 20 éves diákok. További hét diák különdíjban és kisebb összegű ösztöndíjban részesült.
A tehetségsegítő szakemberek elismerését fejezi ki a Tehetségek Szolgálatáért díj, amelyet idén is éves és életmű kategóriákban adtak át. Tehetségek Szolgálatáért életműdíjat kapott: Hrubos Ildikó, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának professor emeritusa, Balázs Géza ELTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára és Ormos Pál akadémikus. Az éves díjakat Hercz Alexandra, a Matehetsz pénzügyi vezetője, Mihályi-Szűcs Ildikó, az Új Nemzeti Kiválóság Program szakmai koordinátora és Wilhelm József, történelem szakos tanár vehették át.
A „Magyar Tehetség Nagykövete” cím fontos szolgálat és feladat, melynek célja, hogy segítsenek megteremteni és fenntartani a tehetségbarát társadalom és a tehetséggondozás mint közös, nemzeti ügy üzenetét. Olyan elismert, saját szakterületükön sikeres kiválóságok lehetnek nagykövetek, akik eddigi tevékenységükkel, példás életvitelükkel méltán képviselik a tehetségsegítés fontosságát. Három évre szóló nagyköveti megbízatást vett át: Csámpai Rozi festőművész, Hardy Ilona, jogász, üzletasszony, valamint Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf.
A szombati rendezvényen 200 intézmény vehette át az „akkreditált”, illetve az „akkreditált kiváló tehetségpont” táblát, amely intézményi szintű elismerése a magas színvonalon végzett tehetségfejlesztő munkának.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége jelentős eredményeket könyvelhet el a Kárpát-medencei magyar tehetséggondozás elméletének és gyakorlatának kidolgozásában, az Országgyűlés által 2008-ban konszenzussal elfogadott Nemzeti Tehetség Program megvalósításában, az európai tehetséggondozás fejlődésére gyakorolt hatásában. A hazai és EU-források kereteiből megvalósított projekteknek a hazai oktatásra tett hatását jelzi, hogy 2011-ben a tehetséggondozás, mint feladat bekerült a köznevelési törvénybe is. A példaértékű állami és civil összefogással megvalósuló Nemzeti Tehetség Program egyik fontos forrása az állampolgárok által adható 1%-os adófelajánlás is.