A TEK nem Orbán védelméről szól, hanem a spórolásról
Évi egymilliárd forintos megtakarítást jelent az, hogy a korábbi, széttagolt szervezet helyébe lépett a Terrorelhárítási Központ (TEK) – mondta a Magyar Hírlapban szombaton megjelent interjúban a szervezet főigazgatója.
Hajdu János vezérőrnagy elmondta: 2010-ben 24 egység működött, mindegyik saját költségvetéssel, a többiekétől eltérő felszereltséggel és kiképzéssel.
Ezt a "szerteágazó, szétcsúszott, tagolt rendszert" átszervezve és központosítva jött létre a TEK.
"Ha bárhol a világban egy magyar állampolgár bajba kerül, kell lennie egy olyan szervezetnek, amelynek tagjai elmennek és segítenek neki. Ezt várják tőlünk az emberek" – mondta.
Posted by SEJT on 2015. május 11.