h i r d e t é s

A TESCO-nak nem lesz kellemes a karácsonya

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A TESCO-nak nem lesz kellemes a karácsonya

2015. november 02. - 14:26
0 komment

Ha érvényben marad a vállalatnál nemrég kihirdetett, az érintettek szerint az alkalmazottak érdekeit sértő karácsonyi munkabeosztás, a Tesco-dolgozók tömegesen jelentenének beteget tiltakozásul decemberben. Sokan fel is mondanak a cégnék, jobban fizető állásokban helyezkednek el.

Fotó: Stiller Ákos

Felmondási hullám indult el a Tescónál: a tavalyinál jóval nagyobb, legalább tízszázalékos decemberi forgalombővüléssel számoló üzletláncnál egyre több áruházi középvezető és az eladóterekben alkalmazott dolgozó választ másik, jobban fizető állást a hagyományosan a legerősebb értékesítési időszakot jelentő karácsonyi szezon küszöbén – írja a Magyar Idők nyomán az HVG.

A szakképzettek, valamint a kétkezi feladatok elvégzésére, a vásárlók kiszolgálására alkalmazott áruházi munkatársak elvándorlása miatt óriási leterheltségre számítanak a lap tescós forrásai az év végén, ráadásul múlt héten kihirdetették a karácsonyi munkaidő-beosztást: december 24-én 12 órakor ugyan bezárnak az áruházak, ám a cég utasítása szerint az utolsó vásárló távozása után az egységek dolgozóinak szenteste napján akcióváltás miatt további három órán át kellene dolgozniuk. Emiatt az árufeltöltéssel, polcpakolással megbízott, havonta átlagosan nettó 70-80 ezer forintot kézhez kapó, túlnyomórészt női dolgozók vidéken 17-18 óra előtt nem kezdhetnek bele az ünnepi készülődésbe, miközben a beosztásuk szerint karácsony második napján este fél tizenegyre vissza kell térniük az áruházakba éjszakai munkavégzésre a másnap hajnali nyitás miatt - részletezi a Magyar Idők.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a lappal közölte: az idei évre már feloldhatatlannak tűnő, munkaerő- és bérhiány miatti feszültség oda vezethet, hogy a dolgozók tiltakozásul szabotálni fogják a munkát a legforgalmasabb decemberi napokon.

 

hvg.hu / Magyar Idők