A Városliget után a Gellérthegy következik
A Miniszterelnökség 40 millió forintos összdíjazású ötletpályázatot hirdetett meg a Gellérhegy felújítására - írja a 444.hu.
Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a pályázat célja „ alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, amely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett”.
A pályázathoz létrehozott honlap szerint olyan ölteleteket várnak, amik hosszú távon képesek rendezni a Gellérthegy és annak részét képező Citadella jövőbeni szerepét. Olyan megoldásokat várnak, hogy „a helyszín vonzó környezetalakítással, releváns területhasználattal képes legyen nemcsak a turisták, hanem a város lakóinak igényeit is kielégíteni”.
A tervekről döntő Bíráló Bizottság Csepreghy Nándor, Lázár János helyettese lesz majd. A kiválasztásnál figyelembe veszik, hogy a tervező mennyiben érzi szükségesnek egy jelkép teremtését, hogyan értékeli a helyszín szimbolikus jelentőségét, jelenleg betöltött szerepét, helyzetét. Hogy a felvetett ötletek harmonikusan illeszkednek-e a városképbe, kiemelten pedig a Duna-parti budai sziluettbe, mely változatos morfológiai adottságú természeti környezetet és épített elemeket ötvöz magában.
A pályázatok díjazására és megvételére 40 millió forintot szánnak. A legmagasabb összedű díj 8 millió forint lesz, a legkisebb megvétel összege pedig 300 ezer.
Aki ötleteket szeretne adni a Miniszterelnökségnek, hogy mit kezdjenek a Gellértheggyel, október 2-ig adhatja postára a terveit.