h i r d e t é s

A Veszprém edzője lett a magyar kapitány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A Veszprém edzője lett a magyar kapitány

2016. március 11. - 13:00
0 komment

 

Xavi Sabatét, az MVM Veszprém spanyol vezetőedzőjét nevezte ki a magyar férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség.

Javier Sabaté Caviedes, az MVM Veszprém spanyol vezetőedzője (k) magyaráz a játékosoknak Fotó: Kovács Tamás / MTI

A tréner megbízatása a Magyarország–Szerbia vb-selejtező párharc végéig, azaz 2016. június 15-ig szól, a szakember munkájával párhuzamosan továbbra is ellátja teendőit klubjánál – írja a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos honlapja níomán a Magyar Nemzet.

„Örülünk, hogy Xavi Sabaté személyében megtaláltuk azt a szakembert, aki reményeink szerint kiharcolja a magyar válogatottal a franciaországi világbajnokságon való részvételt, egyúttal köszönjük az MVM Veszprémnek, hogy a bajnoki, SEHA-liga- és Bajnokok Ligája-végjáték idején lehetővé tette a tréner kettős szerepvállalását – hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára a Kéziszövetség.hu-nak. – Az elnökség döntésének megfelelően olyan edzőt kerestünk, aki egyrészt kvalitásai alapján megfelelő jelölt, Magyarországon él, ismeri a mezőnyt és a válogatottnál szóba jöhető játékosokat. Óriási kihívás előtt áll a nemzeti csapat, Xavi Sabatéval azonban képesnek érezzük az együttest arra, hogy sikerrel vívja meg a szerbek elleni vb-kvalifikációs párharcot.”

Jó megoldás született

„Örülünk, hogy megtaláltuk a férfi válogatott szövetségi kapitányát, úgy vélem, jó megoldás született – emelte ki Marosi László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke. – Valamennyi érintett rendkívül pozitívan állt hozzá a tárgyalásokhoz, Sabaté mester és a veszprémi klub is, mindenki a megoldást, a megegyezést kereste a válogatott érdekében, amit ezúton is köszönünk a szövetség nevében.”

Magyar lesz a válogatott másodedzője

„Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy felkérést kaptam a magyar válogatott irányítására, amelyet örömmel vállaltam el. Óriási feladat és kihívás a szerbek elleni két vb-selejtező, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a csapat ott lehessen a 2017-es világbajnokságon. Ez most a legfontosabb feladat, ezért most csak ebben gondolkodom, nem pedig fiatalításban – mondta el Xavi Sabaté. – A jelenlegi helyzetben mindenkinek maximálisan kompromisszumra készen kell hozzáállnia a válogatott felkészüléséhez, az edzőtáborokhoz és a mérkőzésekhez is, csak ez vezethet sikerre. A megegyezés záloga ezúttal is az volt, hogy egyesületem, az MVM Veszprém rendkívül nyitottan állt az ügyhöz. Mondanom sem kell, a veszprémi sikerek és a veszprémi munka a következő hónapokban is ugyanolyan fontos számomra, mint az eddigiekben.”

Az új szövetségi kapitány hamarosan kijelöli segítőit is, majd új szerepében 2016 áprilisában Toulonban debütál, az olimpiai és világbajnoki címvédő Franciaország ellen. Xavi Sabaté elmondta azt is, hogy mindenképpen magyar szakember lesz a válogatott másodedzője.

Xavi Sabaté életrajza

Xavi Sabaté 1976-ban született, játékosként a Barcelonában szerepelt, kapusként. 2010-ig a katalán együttes utánpótlás-edzőjeként, majd 2012-ig az Antequera másodedzőjeként dolgozott. 2012 nyarától a Veszprém másodedzője, 2015 szeptemberétől a BL-döntős együttes vezetőedzője. A magyar bajnoki címvédő szakvezetőjeként megnyerte a SEHA-liga alapszakaszát, a Bajnokok Ligája A-csoportjában pedig a 2. helyen végzett, a többi között legyőzve a Paris St. Germain, a Flensburg-Handewitt és a THW Kiel csapatát, klubjával jelenleg a K&H férfi kézilabda liga rájátszására és az ukrán Motor Zaporozsje elleni BL-nyolcaddöntőre készül.

 

mno.hu


 

h i r d e t é s