h i r d e t é s

Áder odavágott a nemzet orcájára!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Áder odavágott a nemzet orcájára!

2018. április 06. - 08:38

 

Első a pártja hatalma, nem baj, ha azt idegen titkosszolgálat garantálja!

Forrás: boon.hu

(Nem kell a sóder, nem kell a duma, saját medrében folyjék a Duna!

Áder az első rendszerváltás utáni köztársasági elnök, akiben sem a hazaszeretet, sem pedig a méltóság nem lelhető fel, ő az, aki hajlandó hitelesíteni, a törvényesített választási csalást!

Áderről az jut eszembe, hogy a nekrológok elnöke, mert mikor ránézek gyermekkorom kisvárosi hivatásos temetési búcsúztatója jelenik meg. Találóan mondta egy pap barátom, hogy ő az arca, a pincében mosolygóknak.

Ő az, akiről a kocsmában két fröccs között maximum kétévente egyszer, azt mondják, hogy kihozza az emberből a vágyat, hogy hirdetést adjon fel, amely arról szólna, hogy a nemzet, államigazgatásban, igazságügyben és hazaszeretetben jártas köztársasági elnököt keres.

Áder egyetlen dologban játssza meggyőzően a szerepét, a világ sorsa fölött érzett aggodalmának kimutatása terén.

Számára a világ széndioxid kibocsájtása fontosabb, mint a Tarpán élő szegénycsalád kilakoltatása.

Ő képtelen eljutni addig az egyszerű gondolatig, annak mélysége miatt, hogy bárhol él egy magyar, az magyar!

A mélység számára nem a gondolatok világában fontos, hanem a ponty és keszeg horgászata kapcsán.

Nem érti, hogy miért probléma az, ha egy Münchenben - a BMW gyárban dolgozó - és élő Marosvásárhelyről származó magyar, levélben szavazhat, azonban a vele párban dolgozó Sopronból származó kollégájának ugyanehhez haza kell jönni.

Nem érti, hogy ez egy törvényesített választási csalás!

Nem érti, hogy mi a feladata, kötelessége, nem érti, hogy nem képviselhet olyan törvényeket, amely többszázezer ember jogait csorbítja, másodrangú állampolgárrá való lefokozásukat teszi lehetővé.

Nem érti, hogy ha a hatalom idegen titkos szolgákat uszít polgáraira, az alkotmányos válság, nem érti, hogy neki ezt szóvá kell tenni (https://index.hu/belfold/2018/04/05/kulfoldi_titkosszolgalat_soros_civilek_provokacio/)

Nem értem, hogy minek a hazának Áder, akinek a gatyájába szalad a szíve, ha Orbánt meglátja!

 

A cikket inspiráló nyilatkozat: https://index.hu/belfold/2018/02/11/ader_janos_valasztas_kulfoldi_magyarok/


 

Kommentek

h i r d e t é s