h i r d e t é s

Adják vissza a Dagály fürdőt Budapestnek!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Adják vissza a Dagály fürdőt Budapestnek!

2018. június 22. - 19:25

A Liberálisok szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány először tavaszra, majd a strandszezon kezdetére, később június végére ígérte a Dagály Strandfürdő újranyitását, ehhez képest a mai napig nem tudni, mikor készülnek el a felújítással. 

Forrás: termalfurdo.hu

A fürdő honlapján az olvasható, hogy a strand fejlesztését 2018 tavaszáig befejezik és 2018 nyarán ismét látogatható lesz. A most készült fotók tanulsága szerint azonban a munkálatokkal a nyár végére sem fognak végezni, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a strand felújítására kiírt pályázat csak május 7-én zárult le. A győztes Orbán Viktor jó barátjának, Garancsi Istvánnak a cége, a Market Zrt. lett.

A fürdőt már két éve bezárták a 2017-es vizes vb-hez kapcsolódó építkezések és fejlesztések miatt. A versenyre és a hozzá kapcsolódó beruházásokra több mint 130 milliárd forintot elvertek, de a fürdőt a mai napig nem fejezték be. Ilyen volumenű beruházásoknál alapfeltétel, hogy csúszás esetére kötbért számolnak fel, a Dagály esetében azonban nem tudni, hogy ki fog fizetni a jelentős késés miatt.

A Liberálisok szeretnék tudni, hogyan fordulhat elő, hogy egy sokmilliárdos beruházás esetében nincs konkrét menetterv, ami alapján kalkulálni lehetne az átadás időpontját? Egyértelmű, hogy a kormány rossz gazdája a Dagály Strandnak, ezért azt javasoljuk, hogy az üzemeletetési jogok kerüljenek vissza a fővároshoz, és a fejlesztés lebonyolítását is bízzák Budapestre. Felszólítjuk a Fidesz-kormányt, hogy haladéktalanul tisztázza, pontosan mikor lehet újra látogatni a strandot!

Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke