Agyafúrt fideszes kérdéssel startol az Országgyűlés
A kétórányi interpellációs rohamba beszáll a kormánypárt is - írja aVálasz.hu.
A képviselők összesen két órában interpellálhatják a kormány tagjait az Országgyűlés mai ülésnapján, amelyen utoljára terítékre kerül az alaptörvény kedden elfogadni tervezett hetedik módosítása is.
A parlament honlapján elérhető információk alapján az interpellációk alatt kormányoldalról a fideszes Dankó Béla arról kérdezi a földművelésügyi minisztert, hogy valójában miért kritizálja az ellenzék a földprogram lezárását, míg a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa az emberi erőforrások miniszteréhez fordul azt kérdezve, sikerül-e egyensúlyban tartani a nők foglalkoztatásának bővítését és a gyermekvállalás ösztönzését.
Az ellenzéki padsorokból a szocialista Gúr Nándor "álságos és hamis kormányzati béremelésről" beszél majd a nemzetgazdasági miniszternek, a Jobbik-frakcióból pedig négyen is kifejtik az emberi erőforrások miniszterének, hogy "a huszadik században ragadt a magyar egészségügy". Az LMP képviselőcsoportjából Ikotity István és Hadházy Ákos nemzetgazdasági miniszterhez címzett interpellációjának címe: "a legszegényebbek lenyúlása".
Az esti órákban kedden elfogadni tervezett javaslatok módosító indítványairól tárgyalnak, a képviselők így ekkor szólhatnak hozzá utoljára például az alaptörvény hetedik módosításához.