A T-Systems két, az ügyben érintett vezetőjét úgy kivágták, ahogy a macskát szokás. 

Függetlenül attól, hogy a fiatal magát nem tartja hackernek, tekintsük tettének tükrében mégis annak.

Tettével, melynek tükrében fel sem merülhet visszaélés szándéka, bármely értelmes országban hálára, elismerésre, jutalomra, állásajánlatra számíthatott volna. Nem úgy Magyarországon, ahol ha valaki rést talál egy pajzson, azt megpróbálják elhallgattatni.
Külön jellemzője az esetnek az a cseppet sem profi módszer, amivel a hackert el akarták lehetetleníteni. Feljelentést tesznek ellene, de arra véletlenül sem gondoltak, hogy mi lesz akkor – mint ahogy az meg is történt – ha a nyilvánossághoz fordul vétlen áldozatuk.

Ennek eredményeképp az ügyben eljáró rendőrséget is kínos helyzetbe hozták.

Nekik ugyanis – bár igazán tudniuk illett volna róla – nem volt kötelességük, az ilyen esetben a bevett gyakorlatot ismerni. Ők a hivatalukkal szembeni új mélységet elérő bizalomvesztéssel megúszták a dolgot.
Nem úgy a T-Systems két vezetője, akik valamely rejtélyes okból úgy gondolták, hogy fittyet hányva a minden fejlett társadalomban bevett gyakorlatra, úgy gondolták, hogy maradnak a magyaros megoldásnál és inkább példát statuálnak azzal, aki segíteni próbált.

Két dolog következik mindebből. Az egyik, hogy a T-Systems magyar képviselete alkalmatlan vezetőket ültetett jól fizető pozícióba. Lakatos András 2016 januárja előtt a közlekedési informatikai részleget vitte a cégen belül mielőtt a kormányzati üzletág élére került volna és Takács József, a T-Systems informatikai biztonságért felelős igazgatójának minőségében, hogy nem tudtak az ilyen esetekben megszokott és elvárt gyakorlatról, alkalmatlanságukat bizonyítja, így kérdéses, hogyan kerülhettek pozíciójukra.

Ha pedig tudtak az esetben alkalmazott eljárásról – és ez élvez nagyobb valószínűséget – úgy a kérdés pedig az, hogy mi lehetett az oka mulasztásuknak