h i r d e t é s

Ahogy közeledik Dorian Floridához, úgy lesz egyre erősebb

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Ahogy közeledik Dorian Floridához, úgy lesz egyre erősebb

2019. szeptember 01. - 06:13

 

A Karib-tengeren áthaladó Dorian hurrikán szombat reggel még csak a 4-es erősséget érte el, de egyre erősödik, és a legfrissebb hírek szerint már közel van az 5-ös szinthez, így nem volt túlzás az a jóslat, hogy ez lehet az elmúlt évtizedek legdurvább vihara.

Forrás: WDTN

Az Index beszámolója szerint jelenleg 240 kilométer per órás a hurrikán sebessége, és az ötös erősséghez a 250 kilométer per órát kell tartania.

A vihar középpontjának közel 50 kilométeres körzetében hurrikán erejű szelek tombolnak, míg a trópusi vihar erejű szelek 185 kilométerre terjednek ki, szóval nemcsak erős, hanem még nagynak is számít.

Egészen más a helyzet a vihar haladásával. A Dorian nyugati irányba tart, és lelassult körülbelül 12 kilométer per órára, így várhatóan vasárnap éri el a Bahamákat, ahol a hatóságok már evakuálták az északi partot és az alacsonyan fekvő szigeteket, a többi turistát pedig óvóhelyre küldték.

Még nem tudni, hogy a Dorian hol éri el az Egyesült Államok partjait, ez Florida, Georgia és valamelyik Karolina államban is megtörténhet jövő héten. A lakosságot arra kérik, hogy a biztonság kedvéért legalább egy hétre elegendő élelmiszert, vizet és gyógyszert rakjanak el maguknak. 

Az amerikai hurrikánfigyelők arra figyelmeztetnek, hogy Dorian nagyon meleg vizek fölött halad át, ami olyan a viharnak, mintha feltankolna magas oktánszámú benzinből. (Fox)


 

h i r d e t é s