h i r d e t é s

Áll a bál Mongóliában: Mennie kellett az Erdenebat-kormánynak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Áll a bál Mongóliában: Mennie kellett az Erdenebat-kormánynak

2017. szeptember 08. - 07:10

A mongol parlament, a Nagy Állami Hurál pénteken leváltotta Mongólia miniszterelnökét és egész kormányát, mert három olyan céggel írtak alá szerződéseket 328 millió dollár (83,4 milliárd forint) értékben, melyek három kormánytaghoz köthetők, írja az MTI.

Forrás: kormany.hu

A kormányzó Mongol Néppárt képviselőinek többsége az ellenzékkel együtt úgy szavazott, hogy Dzsargaltulga Erdenebat miniszterelnöknek és kormányának távoznia kell. A 76 fős törvényhozásban hetvenhárman szavaztak. a Mongol Néppárt 33 képviselője mellett kilenc ellenzéki politikus és egy független képviselő szavazott a kormány leváltására. A parlament 45 napon belül választja meg az új kormányt, addig Erdenebat kormánya ügyvivő kabinetként folytatja munkáját.

Túl messzire mentek

A bizalmatlansági indítvány támogatói azért döntöttek a kormány menesztése mellett, mert a kabinet az igazságügyi miniszter építési vállalatával kötött szerződést, de nagy értékű megállapodások jöttek létre egy olyan útépítő céggel is, melyben egy államtitkárnak van érdekeltsége, valamint egy olyan bányavállalattal, amely a szociális és munkaügyi miniszter családjának érdekeltségébe tartozik.

Emellett a miniszterelnököt az a vád is érte, hogy dollármilliókat osztott szét gyerekes családok között, hogy a nyári elnökválasztáson a kormánypárt jelöltjére szavazzanak, aki végül ráadásul nem is nyert. (MTI) / index.hu