Államosítja a kormány a lakossági hulladékszektort
A jövőben egy koncessziós pályázaton nyertes cég venné át szinte a teljes hazai hulladékkezelést, beleértve az elszállítást is. Sokak szerint Orbán üzleti környezete szemet vetett a szemétpénzekre.
Egyetlen cégnek adná ki a jövőben a hazai hulladékkezelést a kormány – derül ki egy tegnap éjfélkor benyújtott, 143 oldalas, több ágazati és energetikai szabályt módosító csomagtervezet második feléből. Révbe értek tehát a már júniusban megszellőztetett tervek.
A benyújtóként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, előadóként Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter jegyezte anyag szerint a kormány egységes koncessziós pályázatot írna ki a hulladékok országos beszedésére, kezelésére, a betét- és visszaváltási rendszer kialakítására, működtetésére. A leendő nyertes tulajdonviszonyai kapcsán nem élnek kikötésekkel.
A koncesszor jogosult lenne az országos szemétdíjakra, a hulladékkezeléssel kapcsolatos egyéb, hatóságilag megállapított tarifákon számlázott bevételekre és az általa eladott hulladék ellenértékére. Mi több, ha az "állam" úgy ítéli meg, hogy bevételei nem fedezik a cég méltányolható költségeit, a különbséget évente szintén megtérítik a számára. (Igaz, a cég koncessziós díjat is fizet.) "Esetleges extraprofitjukat" viszont csak hat évente kérnék vissza tőlük. (Mindazonáltal az – állam számára kevésbé előnyös –, folyamatos elszámolási rendszer tükrében kevéssé értelmezhető az iratban említett vállalkozói kockázat.) Ennek fejében a cégre szállna a hulladékkezeléssel kapcsolatos tevékenységek, így a hasznosítást illető, egyre szigorodó uniós előírások folyamatos teljesítésének felelőssége is.
A pályázati kiírás várható idejét nem jelölik meg. (Tekintettel azonban arra, hogy a korábban kiszivárgott tervezet ezt most novemberre tette, a megjelentetés a lehető leghamarabb várható.) A koncessziós szerződés határozott időre szól, egy év felkészüléssel.
A – nem módosítható – kukadíjak beszedését, a kintlévőségek kezelését, valamint a rendszer összehangolását, megszervezését viszont egy új, állami koordináló szerv végzi majd.
Az új rendszerben az önkormányzatok hulladékelszállítási felelőssége a koncesszorra száll. Ugyanakkor kevéssé tisztázzák, milyen eszközökkel végezze tevékenységét a majdani nyertes. Pedig ez már csak azért is feszítő kérdés, mert ma a hulladékszállítási és -kezelési vagyon jó része a – tavaly óta zömében ellenzéki irányítású – települési önkormányzatok tulajdona. (Ráadásul az igénybe vett uniós támogatások miatt sok esetben elidegenítési tilalommal.) Miközben a terv szerint az állam a koncessziós társaság "rendelkezésére bocsátja" a tevékenysége végzéséhez szükséges eszközöket, néhány ponton utalnak önkormányzatok által "átadott" vagyonelemekre, valamint pontosítják a kiválás módját a hulladékszállításra létrejött önkormányzati társulásokból. A majdani, új koordináló szerv pedig "kezeli az önkormányzatok és társulásaik által önkéntesen, vagyonkezelés körében rábízott vagyont". Igaz, a tervezet utal arra is, hogy a koncessziós társaság bevonhat alvállalkozókat. Magyarán az sem kizárt, hogy a kukát ezek után is a megszokott társaság üríti, csak bevételeit már nem a 2016 óta a szemétdíjak országos beszedését, majd szétosztását végző, kukaholdingnak hívott állami NHKV, hanem – fővállalkozóként – egy koncesszor biztosítja. (nepszava.hu)