Amatőr csalót fogtak a kenyai maratonon
A célba érkezéskor nem izzadt és nem tűnt fáradtnak a Kenya Maraton második helyezettje, akiről hamarosan kiderült, hogy csaló, írja az MTI.
A 28 éves Julius Njogu-t a helyi rendőrség csalás gyanújával letartóztatta, amikor kiderült, hogy a nézők között várakozott, és akkor csatlakozott a mezőnyhöz, amikor az élboly számára már csak alig több mint egy kilométer volt hátra a célba érkezésig - írja az Index.
A nemzetközi verseny szervezői számára hamar gyanússá vált, hogy a férfi a 42 kilométeres távot követően nem tűnt fáradtnak és nem izzadt. Amikor számon kérték, vitatkozni kezdett a rendezőkkel, levette a futócipőjét, és a lábán lévő hólyagokkal próbálta bizonyítani, hogy tisztességesen teljesítette a versenyt.
"Az elejétől a végéig figyelemmel kísértem az élbolyt, de őt egyszer sem láttam. Természetesen nem fogják elismerni a teljesítményét, mert valójában nem végzett a második helyen. Nagyon csalódott vagyok, hogy a modern technika korában valaki csalni próbál" - nyilatkozta Ibrahim Husszein versenyigazgató, a Boston és a New York Maraton korábbi bajnoka.
Njogu cselekedetét minden bizonnyal a második helyezettnek járó 7000 dolláros (1,9 millió forint) pénzjutalom motiválta.
A versenyt Joshua Kipkorir nyerte 2:13:25 órás eredménnyel.
A 2013-as Kenya Maratonon két nőt kellett kizárni hasonló csalás miatt.