Amikor a digitális technológia betesz a klímának
Hosszú ideig az emberek fejében az a gondolat uralkodott, hogy a digitális ipar, mivel „immateriális”, vagyis anyagtalan, tiszta is.
A kép illusztráció! - Forrás: magyardiplo.hu
Az olaj- és autóipari óriásokkal szemben a Szilícium-völgy a globális felmelegedés elleni küzdelem természetes szövetségesének tűnt. Ez az illúzió kezd szertefoszlani. Egy több kontinensen végzett felmérésből kiderül, hogy a csúcstechnológiai ágazat kifejezetten nagy hatással van a környezetre, vagyis a környezeti költségei túlzottan magasak.
A klimatikus vészhelyzet folytán a számítástechnikai fejlesztők, a félpótkocsigyártók, az Európai Bizottság, a McKinsey tanácsadóiroda, Joseph Biden és Hszi Csin-ping, a brit liberálisok és a német zöldek, mindannyian egy globális Szent Szövetséggé szerveződve állítják: a bolygó érdeke, hogy áttérjünk az online világba. „Olyannyira, hogy egyre inkább úgy vélik, lehetetlen megfékezni a klímaváltozást a digitális technológia masszív alkalmazása nélkül” – hangsúlyozza a The Shift Project nevű egyesület, amely nem osztja ezt a nézetet.[1] Az új evangélium az érzékelőkkel és elektromos, vezetőnélküli autókkal szuperáló „intelligens” városok jövőjét hirdeti. És ez a hit hatékony apostolokra számíthat. Mint például a brüsszeli székhelyű Globális e-Fenntarthatósági Kezdeményezés (GeSI), amely azt állítja, hogy „az információs és kommunikációs technológiák használata révén elkerülhető kibocsátás majdnem tízszer nagyobb, mint az e-technológiák alkalmazása során keletkező kibocsátás”.[2] Független kutatók azonban megkérdőjelezik e széles körben közölt adatok valóságtartalmát és szerzőik pártatlanságát.
A gyártók és szóvivőik által folytatott erőteljes „zöld marketing” mellett jó lenne tudni, vajon milyen környezeti hatással járnak a digitális eszközök. Összeegyeztethetők-e az új kommunikációs hálózatok az „ökológiai átállással”? Egy tíz országban végzett felmérés alapján íme a valóság: a digitális környezetszennyezés kolosszális, sőt, az növekszik a leggyorsabban.
„Amikor szembesültem a szennyezési adatokkal, feltettem magamnak a kérdést: »Ez hogyan lehetséges?«” – emlékszik vissza Françoise Berthoud számítógépes kutatómérnök. A környezetnek okozott károk elsősorban a több milliárd kezelőfelületből (táblagépek, számítógépek, okostelefonok) származnak, amelyekkel belépünk az internetbe. De származnak az általunk pillanatonként előállított adatokból is: az információk szállítása, tárolása és feldolgozása hatalmas erőforrás- és energiaszükségletű infrastruktúrát igényel, amely lehetővé teszi majd újabb digitális tartalmak létrehozását, s ezekhez egyre több és több kezelőfelületre lesz majd szükségünk!
Azért, hogy olyan alig érzékelhető tevékenységeket el tudjunk végezni, mint egy e-mail elküldése a Gmailen, egy üzenet a WhatsAppon, egy hangulatjel a Facebookon, egy videó a TikTokon vagy egy cicás kép a Snapchaten, a Greenpeace szerint olyan infrastruktúrát építettünk ki, amely hamarosan „valószínűleg az emberi faj által létrehozott legterjedelmesebb dolog lesz”.[3] A szennyezés e két alfaja tehát kiegészíti és táplálja egymást.
A számok megdöbbentőek: a globális digitális ipar annyi vizet, anyagot és energiát fogyaszt, hogy lábnyoma háromszorosa egy olyan országénak, mint Franciaország vagy az Egyesült Királyság. A digitális technológiák jelenleg a világ villamosenergia-termelésének 10%-át használják fel, és a becslések szerint a globális CO2-kibocsátás közel 4%-át bocsátják ki – ez majdnem duplája a globális polgári repülési ágazat kibocsátásának.[4] „Ha a digitális vállalatok erősebbnek bizonyulnak, mint az őket szabályozni hivatott hatóságok, fennáll annak a veszélye, hogy többé nem leszünk képesek ellenőrizni ökológiai hatásukat” – figyelmeztet Jaan Tallinn, a Skype és a technológia etikájával foglalkozó Az Élet Jövője Intézet (Future of Life Institute) alapítója.[5]
Jens Teubler, a Wuppertal Intézet kutatója még ma sem tudja elhinni: a német tudós néhány évvel ezelőtt részt vett egy előadáson a németországi Vesztfáliában található Wuppertal kutatóközpontjában. Ekkor – emlékszik vissza – „ledöbbentem attól, amit magam előtt láttam: a képen egy férfi volt látható, aki egyszerre viselt egy jegygyűrűt... és egy hatalmas hátizsákot a vállán. Ez a zsák felelt meg a jegygyűrű valódi lenyomatának. A kép mély nyomot hagyott bennem.” A kutatóintézet az 1990-es években fejlesztette ki azt az új számítási módszert, amely a fogyasztási szokásaink anyagfelhasználására figyel: ez a szolgáltatási egységenkénti anyagbevitel (Material Input per Service Unit [MIPS]), amely egy termék vagy szolgáltatás előállításához szükséges erőforrás mennyiséget számszerűsíti.[6]
Az ipar jelenleg a környezeti hatás mérésére elsősorban a CO2-kibocsátással foglalkozik. Ez a számítási módszer azonban gyakran háttérbe szorít más szennyezések, például a vegyianyagok vízminőségre gyakorolt hatását. Az MIPS már az 1990-es években az áruk és szolgáltatások előállításával járó környezetkárosításra összpontosított. Azt nézni, hogy mi megy be egy tárgyba, és nem azt, hogy mi jön ki belőle – ez egy, a korábbival teljesen ellentétes szemlélet.
Konkrétan, az MIPS az összes erőforrást figyelembe veszi, amelyet egy ruhadarab, egy üveg narancslé, egy szőnyeg, egy okostelefon stb. gyártása, használata és újrahasznosítása során igénybe vettek. Minden megjelenik benne: a megújuló erőforrások (növények) és a nem megújuló erőforrások (ásványi anyagok), a mezőgazdasági munkák során fellépő földmozgatások, a felhasznált víz, vegyi termékek stb. Vegyünk például egy pólót: a gyártásához egy indiai műhelyben szükség volt elektromos áramra, amelyet szénnel állítottak elő, amelynek kitermeléséhez fenyőerdőket vágtak ki...
Ökológiai hátizsák
Ez a megközelítés egy számadatként, az „ökológiai hátizsákként”, vagyis az egyes fogyasztási-felhasználási tevékenységeink szorzótényezőjeként jelenik meg. A módszer nem tökéletes: „Az MIPS kiszámításához használt adatok többsége szakértői vélemények és becslések eredménye”, ahol megengedett a pontatlanság – árnyalja Jens Teubler. De így is elképesztő és félelmetes a tény: a néhány gramm aranyat tartalmazó gyűrű MIPS-e... 3 tonna! Mérhető egy szolgáltatás vagy egy fogyasztói tevékenység MIPS-értéke is: egy kilométer autóval megtett út és egy óra televíziózás 1, illetve 2 kilogramm erőforrást használ. Egy perc telefonálás 200 grammba „kerül”. Egy SMS-nek pedig 0,632 kilogramm „a súlya”... Számos termék esetében az MIPS meglehetősen alacsony arányt mutat: például egy acélrúd gyártásához „csak” tízszer annyi erőforrásra van szükség, mint a végső súlya. De „amint megjelenik egy technológia, az MIPS máris magasabb” – magyarázza Jens Teubler. A digitális technológiák jó példák erre, mivel sok fémet használnak, különösen „ritkaföldfémeket, amelyeket nehéz előállítani” – folytatja a kutató. Például egy két kilogrammos számítógéphez 22 kilogramm vegyszerre, 240 kilogramm üzemanyagra és 1,5 tonna tiszta vízre van szükség.[7] Egy televízió MIPS-e 200 és 1 000 között mozog, míg egy okostelefoné 1 200 (183 kilogramm nyersanyag kell 150 gramm késztermék előállításához). De az elektronikus chip MIPS-je az, amely minden rekordot megdönt: 32 kiló anyag kell egy 2 gramm súlyú integrált áramkörhöz, tehát az MIPS 16 000.
„Az emberek gyakran meglepődnek azon, mennyire eltér vásárlási döntésükkor a fogyasztási cikk vélt és tényleges hatása” – erősíti meg Jens Teubler. És jó okkal: az a földrajzi terület fizeti meg a legmagasabb anyagárat, amelyik a termelési láncban a legtávolabb helyezkedik el, messze az értékesítési helytől... Tehát a digitális technológia robbanásszerűen megnövelte a materiális lábnyomunkat – anélkül, hogy ezt észrevettük volna. A jelenleg működő több milliárd szerver, antenna, router és egyéb WiFi-végberendezés révén a „dematerializált” technológiák nem csupán anyagot emésztenek fel, hanem a valaha volt egyik legnagyobb materializálódási vállalkozást hozzák létre.
Ezek között a nagyon is valós infrastruktúrák között az adatközpontok rendkívüli helyet foglalnak el. A szerverekkel teli beton- és acélszörnyek ugyanolyan ütemben szaporodnak, mint a digitális világegyetemünk által termelt információáradat: napi 5 trillió bájt, azaz annyi, mint a számítástechnika kezdete óta 2003-ig termelt összes adat. Ez tízmillió Blu-ray lemez memóriáját töltené meg, amelyek egymásra helyezve négyszer olyan magasak lennének, mint az Eiffel-torony. És ez még semmi a világot hamarosan elárasztó több százmilliárd 5G-vel összekapcsolt tárgyakhoz képest. Jó példa erre a fejvesztett rohanásra az önkiszolgáló boltokban beszerezhető egyszerű elektromos roller.
Vajon hányan tudják, hogy az ezeket az eszközöket kölcsönző cégek „rengeteg adatot gyűjtenek be a felhasználók szokásairól”, – mondja Mohammad Tajsar, az Amerikai Polgári Szabadságjogi Unió (ACLU) ügyvédje. Aki létrehoz egy fiókot egy ilyen alkalmazáson, megosztja nevét, e-mail címét, postai címét, telefonszámát, banki adatait, fizetési előzményeit stb. Ezután a kölcsönző cég a robogón lévő érzékelők és a mobiltelefon által továbbított adatok alapján minden információt begyűjthet az illető útjairól. A Bird Group odáig elmegy, hogy megossza az illető profilját különböző adatbázisokkal, vagyis további információkkal gazdagítsa azokat, sőt képes arra is, hogy begyűjtse a hitelintézeteknél az illetőről vezetett hitelképességi mutatókat! A rollerezéssel az illető hozzájárul ahhoz is, hogy az üzemeltető „kutatási, marketing- és egyéb célokra harmadik féllel” ossza meg bizonyos adatait – írja például a Lime Group, további pontosítás nélkül. Ezek az részletezések „átláthatatlanul és homályosan vannak megfogalmazva, így érthetetlenek maradnak” – jegyzi meg Mohammad Tajsar. A személyes adatok áradata – ezek egyébként méregdrágán adhatók el a különböző vállalatoknak – táplálja a személyes profilokat, amelyek elkerülhetetlenül eljutnak egy adatközpontba – egy felhőbe.
Mindenféle adat szisztematikus és globális gyűjtése „tízszeresére növeli az adatközpontok iránti igényt” – jegyzi meg a Bolt cég egyik szakembere. Az adattárolásra szakosodott „felhővárosok” Kína-szerte egyre nagyobb számban jelennek meg. A világ legnagyobb adatközpontja a Pekingtől délre egy órányi autóútra fekvő Langfang városában található, közel 600 000 négyzetméteren, azaz 110 futballpálya nagyságú területen! Az adatközpontok víz- és áramfogyasztása, amely a gépek hűtéséhez szükséges, azért is növekszik rendkívül gyorsan, mert a szolgáltatók mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék az iparágban „blackout”-nak nevezett eseményt: az áramellátás meghibásodásából, a légkondicionáló rendszer vízszivárgásából vagy informatikai hibából stb. eredő általános üzemzavart. 2017-ben például a British Airways egyik adatközpontjának óriási üzemzavara miatt 400 járatot kellett törölni, ami 75 000 utas blokkolásához vezetett a londoni Heathrow repülőtéren. Az Amazon szervereinek tartós működésképtelensége nagy gazdasági problémát jelentene Nyugaton.
Az egyre fokozódó versenykörnyezetben sok tárhelyszolgáltató vállalat elkötelezett amellett, hogy infrastruktúrája az idő 99,995%-ában működjön, vagyis évi alig 26 perc szolgáltatáskiesése legyen. „Azok, akik rendszeres áramkimaradásokat szenvednek el, kibuknak a pályáról” – állítja Philippe Luce, a Datacenter Intézet elnöke. Az abszolút rendelkezésre állás elérése érdekében a tárhelyszolgáltatók számos óvintézkedést tesznek. Először is, alkalmazzák az energiaelosztó hálózatok „redundanciáját”. „Ott két elektromos tápegységgel, két generátorral, és olyan méretű ólomakkumulátorokkal teli helyiségekkel kell számolnunk, mint a városi könyvtárak, hogy biztosítsuk a folyamatosságot az üzemzavar és a generátorok üzembe helyezése között” – magyarázza Paul Benoit, a Qarnot Computing munkatársa. A rendszer gyakran gigantikus logisztikával jár együtt.
New York szívében például több adatközpont teteje „szédítően magasra nyúló kinövés”, amely magába foglalja „a légkondicionáláshoz szükséges vízhűtőtornyokat [...], a víztartályokat a vízvezeték esetleges elzárása esetére, a darukat, amelyek felemelik az utca szintjéről a dízelgenerátorokat...”. A pincéket kábelek lepik el, és több százezer literes fűtőolaj-tartályokkal vannak tele, amelyek a generátorokat látják el – mondja Cécile Diguet és Fanny Lopez, két kutató, aki az adatközpontok világméretű vizsgálatát végezte el.[8] Philippe Luce szerint „nincs olyan épület, amely négyzetméterenként többe kerülne, mint egy magas színvonalú adatközpont”.
A „zombi szerverek”
És mintha még ez sem lenne elég, a tárhelyszolgáltatók magukat az adatközpontokat is megkettőzik, ügyelve még arra is, hogy a tüköroldal egy másik tektonikus lemezre épüljön! Egy földrengés nehogy már megakadályozzon minket abban, hogy a tányérunk tartalmát kiposztoljuk az Instagramra vagy kihagyjunk egy találkozót a Tinderen... Egy 2010 körüli konferencián a Google mérnökei állítólag elmagyarázták, hogy a Gmail hatszor duplikálódik, míg az általános szabály az, hogy egy videócsevegést legalább hét adatközpontban kell tárolni a világ különböző pontjain. Az iparágat tehát „zombi szerverek” szállják meg, amelyek ugyanolyan falánkak, mint a többiek...
Végül, a tárhelyszolgáltatók „túlméretezik” infrastruktúrájukat, hogy az esetleges terhelési csúcsokat ki tudják védeni. Ennek eredményeképpen „ha egy router a kapacitásának 60%-án működik, az a maximum” – mondja Anne-Cécile Orgerie informatikai kutató. A mértéktelenség következménye a villamosenergia fantasztikus pazarlása. A New York Times egy régi vizsgálata (2012. szeptember 22.) feltárta, hogy egyes, nem eléggé kihasznált adatközpontok a felhasznált villamosenergiának akár a 90%-át is elpazarolhatják. 2019 végén Párizsban, a Data Centre World (Adatközpontvilág, a felhőspecialisták egyik legfontosabb találkozója) egyik konferenciáján egy vezető a következő megdöbbentő kijelentést tette: „Rájöttünk, hogy az adatközpontok Nagy Párizs villamos energiájának egyharmadát fogják bekebelezni.”[9]
Ami az Amazon Web Services-t illeti, amely 2017 óta terjeszkedik a párizsi Île-de-France régióban, „állítólag Franciaországban 155 megawatt villamos energia szállítására kötött szerződést, ami egy több millió lakosú város szükséglete” – árulja el egy névtelenségbe burkolódzó szakember. Becslések szerint az ágazat jelenleg a globális villamosenergia-fogyasztás 1-3%-át teszi ki, ami a felhők növekedési ütemét figyelembe véve 2030-ra akár meg is ötszöröződhet.[10] Más szóval – állapítja meg Cécile Diguet és Fanny Lopez – az adatközpontok „a 21. század legnagyobb áramfogyasztói között lesznek”.[11] Márpedig a villamosenergia-termeléshez használt fő energiaforrás nem más, mint a szén... [12]
Az internet egy olyan világot modellez, ahol már nem csak a szigorú értelemben vett emberi tevékenység az, ami a digitális univerzumot mozgatja. „A számítógépek és a tárgyak emberi beavatkozás nélkül kommunikálnak egymással. Az adatok előállítása már nem korlátozódik a mi tevékenységünkre” – erősíti meg Mike Hazas, a Lancaster Egyetem professzora.[13] A jelenség természetesen környezeti hatásokat generál..., amelyeket se kiszámítani, se ellenőrizni nem tudunk. Aggasztó az a kérdés, hogy egy napon nem hagy-e még mélyebb ökológiai lábnyomot a robotok digitális tevékenysége, mint az emberé. Az online aktivitás több mint 40%-a már most is vagy az automatáktól származik, vagy olyan emberi tevékenységektől, amelyek mesterségesen, például álhírekkel turbózzák fel a figyelmet. „A trollok, botnetek és más spambotok spameket küldenek, felerősítik a pletykákat a közösségi hálózatokon vagy eltúlozzák bizonyos videók népszerűségét. Az intelligens eszközök közötti internetkapcsolat természetesen felgyorsítja ezt a nem emberi tevékenységet: 2023-ra a gépek közötti (M2M, azaz „Machine to Machine”) kapcsolatok – különösen a csatlakoztatott otthonokkal és az intelligens autókkal – várhatóan az összes internetes kapcsolat felét teszik majd ki.[14] Ami az adatokat illeti, a nem emberi előállítás már 2012 óta nagyobb, mint az emberi...
De ez még csak a kezdet, mivel a robotok már reagálnak… más robotokra. 2014 óta „az ellenségességet gerjesztő hálózatok” (generative adversarial networks – GAN) lehetővé teszik, hogy a szoftverek hamis videókat készítsenek, ahol az arcot egy másikkal helyettesítik, vagy egy jelentős személy szavait módosítsák (deepfakes). Ezekkel a hálózatokkal azután szemben állnak olyan algoritmusok, amelyek célja ezek megsemmisítése... „A tartalmukat előállító kódokat már nem emberek írták, és a gépek azon dolgoznak, hogy leleplezzék ezeket a deepfake-eket... Ez egy gépek közötti harc” – foglalja össze Liam Newcombe internetre szakosodott brit mérnök. Egy másik példa: a spammerek ellen (akik gyakran maguk is robotok) egy új-zélandi egyesület nemrégiben létrehozta a Re:Scam nevű szoftvert, amely végtelen beszélgetést folytat az automatizált csalókkal, így pazarolva el értékes idejüket.[15] A pénzügyi szektorban az automatizált spekuláció a globális tranzakciók 70%-át és a piacokon forgalomba került értékpapírok értékének akár 40%-át teszi ki. Az emberek által és az embereket szolgáló internettől haladunk a gépek által és akár a gépek érdekeit szolgáló internetre.
Juan Pablo Pardo-Guerra professzor állítása szerint, aki egy a témáról szóló könyv szerzője, a befektetési alapok világában ma már egyre kevesebb az egymással a nyereségért versenyző üzletkötő. Olyan lett a világ, hogy „az emberek legfeljebb részleges szerepet játszanak”.[16] Egy volt üzletkötő szerint „a kvantitatív alapoknak az az abszolút elképzelése, hogy szinte már ne is legyenek alkalmazottaik; ezeknek csak az maradna meg feladatnak, hogy a működés érdekében időről időre elforgatnak egy-egy gombot”. El lehet képzelni, mi jön ezután… „Ahogy ez az egész infrastruktúra működik, nem kell sok képzelőerő ahhoz, hogy azt gondoljuk: Tulajdonképpen a számítógép maga is meghozhatná a [befektetési] döntést” – mondja Michael Kearns, a számítógép-elmélet professzora.
Az úgynevezett „aktív” alapok mellett, ahol a döntéseket még mindig főleg az emberek hozzák, egyre több a „passzív” alap, ahol a pénzügyi műveleteket fokozatosan robotpilótára állítják. Ezek gyakran indexalapok, amelyek a tőzsdeindexeket követik (például az S&P 500-at, amely az amerikai tőzsdén jegyzett ötszáz legnagyobb vállalaton alapul), és hosszú távra fektetnek be ezekbe a vállalatokba. Ezek közé tartozik a BlackRock, a Vanguard, a Renaissance Technologies és a Two Sigma. Az Egyesült Államokban a passzív alapok által eszközölt befektetések mára meghaladják az aktív menedzsment által eszközölt befektetéseket.[17] Így az egész pénzügyi szektor ma már egyre inkább kódsorokból, algoritmusokból és számítógépekből áll.
Egy robot az igazgatótanácsban
A gépek által vezérelt alapok azonban jobban pusztítják a környezetet, mint az ember által vezéreltek. Erre a következtetésre jutott Thomas O'Neill kutató, aki 2018-ban végzett felmérést az InfluenceMap brit szervezet számára.[18] Különösen a BlackRock által kezelt passzív alapokat vizsgálva megállapította, hogy 2018-ban azok „szén-dioxid-intenzitása” meghaladta a 650 tonnát egymillió dolláronként, míg az aktív alapok [...] sokkal alacsonyabb, egymillió dolláronként 300 tonna körüli intenzitást produkálnak”. A kutató szerint a világ passzív alapjai összességükben elismerten függenek a fosszilis erőforrásoktól, sokkal inkább, mint az aktív alapok. A jég olvadásának megakadályozása helyett a profitszerzésre létrehozott algoritmusok felgyorsítják az éghajlati válságot.
Természetesen más szabályokkal előnyben részesíthetnék a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését, de e pénzintézetek vezetői ellenzik ezt a megoldást az ügyfeleiknek tett kötelezettségvállalásaikra hivatkozva, akiknek – mint mondják – felelősséggel tartoznak a befektetéseikért. Lehet, hogy hamarosan ez a kérdés már fel sem merül. 2017-ben egy hongkongi alap, a Deep Knowledge Ventures (Mély Tudás Vállalkozás) bejelentette, hogy egy Vital nevű robotot neveztek ki az igazgatótanácsba,[19] amelynek elemzése nélkül egyetlen döntés sem születhet meg. Ami az amerikai EquBot céget illeti, most egy „mesterséges intelligencia” szolgáltatásait veszi igénybe, amely nélkülözi „azt az érzelmi és pszichológiai gyengeséget, amely az emberi gondolkodást megzavarja” – állítja a cég alapítója...
Milyen ökológiai hatása lesz egy olyan világnak, amelyben autonóm járműrajok masíroznak majd üresen az álmos városokban, és szoftverek armadái pásztázzák a világhálót a nap huszonnégy órájában, miközben mi a szabadidőnket töltjük? Hatalmas lesz – valószínűleg nagyobb, mint az emberek által okozott digitális szennyezés. Egy előjel: kutatók nemrég kiszámították, hogy nagy mennyiségű adatot betáplálni egy mesterséges intelligencia-rendszerbe annyi CO2-kibocsátást generálhat, mint öt autó a teljes életciklusa alatt...[20] Tehát lehet, hogy hiábavaló és illuzórikus arra összpontosítanunk, hogy milyen hatással jár a digitális tevékenységünk, az 5G annyira megváltoztatja majd az alaphelyzetet.
A digitális technológiák tükrözik korszakunk aggódását, új, szorongó ökológiánkat. Ugyanakkor itt bújnak meg az emberiség fejlődésével kapcsolatos mesés reményeink is. Lehetővé teszik, hogy meghosszabbítsuk az emberek várható élettartamát, feltárhassuk a kozmosz eredetét, általánossá tehessük az oktatáshoz való hozzáférést, és modellezhessük a következő járványokat. Nagyszerű ökológiai kezdeményezésekre is mozgósítani fognak majd minket.
A történelemben először állt fel egy generáció, hogy „megmentse” a bolygót, hogy államokat állítson bíróság elé az éghajlatváltozás elleni tétlenség miatt, és hogy újraültesse a fákat. A szülők csak sóhajtoznak, hogy „három Greta Thunberg van a házban”, akik kiállnak a húsfogyasztás, a műanyag és a légi közlekedés ellen. Ugyanakkor ez a korosztály a többieknél nagyobb valószínűséggel használja az e-kereskedelmi oldalakat, a virtuális valóságot és a játékokat. Imádják az online videókat, és nem ismernek más világot, csak a csúcstechnológia világát.
Ezért fel kell ébrednünk minden naivitásunkból, amikor belevágunk az új évszázad nagy csatájába: a digitális technológia, ahogyan a szemünk előtt kibontakozik, nagyrészt sem a bolygót, sem az éghajlatot nem szolgálja. Paradox módon ez a látszólag tünékeny elem lesz az, amely minden másnál inkább visz el bennünket közös otthonunk fizikai és biológiai határain túlra.
A szerző Guillaume Pitron újságíró, a L'Enfer numérique – Voyage au bout d'un Like [A digitális pokol – Utazás egy lájk mélyére] könyv szerzője,Les Liens qui libèrent - LLL, Párizs, 2021.
Fordította: Drechsler Ágnes / magyardiplo.hu
