Amit szabad a Tankcsapdának, az a NOX frontemberének tilos
A jó kapcsolatok aranyat érnek Magyarországon.
Péter-Szabó Szilvia gyakorlatilag pontosan ugyanazt szerette volna megvalósítani hosszas szervezés után, amit a Tankcsapdának engedélyeztek. Aztán gyorsan be is tiltották, az összefüggés egyértelműnek tűnik.
“Nagyon fáj most a lelkem” – írta Facebook-bejegyzésében Péter Szabó Szilvia, a 2009-ben feloszlott NOX együttes egykori énekesnője, miután megtudta, hogy nem kerülhet sor arra az autós koncertsorozatra, amelyet már hosszú hetek óta próbált előkészíteni a stábjával. Állítása szerint már startra készen állt az egész turné, a célegyenesben gáncsolták el őket.
“Két hónappal ezelőtt megálmodtunk és kitaláltunk egy lehetséges, maximálisan biztonságos utat arra nézve, hogy a mostani helyzetben ne maradjatok koncertek nélkül és mi is zenélhessünk végre. Több állomásos autós koncerteket szerettünk volna csinálni! Szinte már minden startra készen állt. A helyszínek, a technika a reklám, az engedélyek” – írta az énekesnő egy péntek esti posztjában.
Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a kormány egyetlen hétvégére, péntektől vasárnapig, engedélyezte, hogy a járványhelyzet ellenére autós könnyűzenei koncerteket rendezzenek az országban, hazánk (és népünk) első számú rockzenekara, a Tankcsapda így szülővárosában, Debrecenben, valamint Székesfehérváron is felléphetett. A rendelet pénteken lépett életbe, vasárnap pedig hatályát vesztette.
Pont arra a hétvégére adtak erre engedélyt, amikor a Mol és a Tankcsapda autós koncerteket tartott.
A székesfehérvári koncertről szóló beszámolónkban mi is utaltunk a Mollal szorosan együttműködő Tankcsapda és a kormányrendelet különös kapcsolatára. “A kormány ugyanis, láss csodát, épp úgy adott ki rendeletet, hogy az centire a Tankcsapda mostani két autós koncertjére volt szabva: csak erre a hétvégére engedélyezték autós koncertek megszervezését, de a ‘csapda, mintha valamit egyedüliként előre tudott volna, addigra már rég meghirdette a koncertjeit” – írta meg korábban az Index.
Péter Szabó Szilvia egy posztban fogalmazta meg csalódottságát: “Ennek a kormányrendeletnek az értelmében mi nem csinálhatjuk meg ezeket a koncerteket és sajnos hétfőtől tiltva is lesznek az ilyen jellegű zenés rendezvények is! Szomorú szívvel reméljük, hogy ez csak valami félreértés, vagy tévedés, hiszen hetek óta dolgozunk valamin, ami biztonságos lenne a vírusra nézve, minden óvintézkedést, jogszabályt maximálisan betartva, hogy végre újra együtt lehessünk. Hirtelen lett tilos, ami eddig nem volt az!“
Az énekesnő a bejegyzésében úgy fogalmazott: ő és a stáb többi tagja is értetlenül áll a kormány intézkedése előtt, a Tankcsapdának ennek ellenére jó bulikat kívánt, a közönségének pedig azt ígérte, hogy “minden idén elmaradt koncertet, szeretetet és energiát” pótolni fognak, amint lehetséges lesz.
Vasárnapra Péter Szabó Szilvia menedzsere, Völgyesi György is megszólalt az ügyben, aki a Koncertblognak elmondta: egy ötállomásos autóskoncert-sorozatot terveztek, illetve szerveztek meg egy rendezvény- és fesztiválszervező céggel együttműködve. Az engedélyek beszerzése – például a katasztrófavédelemtől és a rendőrségtől – folyamatban volt.
“Az énekesnő által közzétett poszt nem mást, csupán azt a célt szolgálta, hogy magyarázatot adjon a rajongóinak, miszerint a beígért meglepetés és bejelentés pont egy autóskoncert-sorozat lett volna, amit sajnálatos módon idő előtt betiltott a kormány. Így sajnos nem tud eleget tenni az ígéretének” – közölte a menedzser. (Index.hu) / borsod24.com