h i r d e t é s

Ángyán kapja idén a Jobbik Érdemkeresztjét

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ángyán kapja idén a Jobbik Érdemkeresztjét

2015. január 29. - 19:27
0 komment

Ángyán József egyetemi tanár, volt országgyűlési képviselő kapja idén a Jobbik által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet.

Novák Előd, a párt alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be a döntést, kifejtve: az egykori államtitkár tudományos tevékenységét és közéleti pályafutását kívánják elismerni. Ángyán József cselekedetei példamutató egységben szolgálták és szolgálják az élni akaró magyar vidék, a termőföldhöz ragaszkodó magyar emberek érdekeit - mondta, hozzátéve: Ángyán József az érdemkereszt névadójához méltóan folytatja küzdelmét az ellen, hogy a magyar emberek kiszolgáltatottak legyenek saját földjükön.

Az elismerést szombaton, a Jobbik évértékelő rendezvényén adják át.

Novák Előd szerint az érdemkereszt létjogosultságát az is indokolja, hogy "az állami kitüntetések méltóságát sértő módon a legrangosabb állami kitüntetést kaphatta legutóbb például Imre Kertész is".

A Pongrátz Gergely Érdemkeresztet korábban Bíró András Zsolt, a Kurultaj főszervezője, Szaniszló Ferenc újságíró, Mészáros István, az Új Magyar Gárda mozgalom kapitánya és Csath Magdolna közgazdász kapta meg.

 

nol.hu

{flike}
{jcomments on}