
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) narancs fokozatú - 2. fokozat a 3 fokozatú skálán - figyelmeztetést adott ki ónos esőre több déli megyére is, illetve havazásra figyelmeztet Baranyában, hófúvásra három megyében.
.jpg)
Ezrek vonultak csütörtökön a görög főváros, Athén utcáira, hogy az Európai Központi Bank (EKB) előző napi döntése ellen tiltakozzanak.

Életének 93-ik évében elhunyt Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi, a Rabbiképző Intézet volt igazgatója, egyetemi tanár.

Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót.

Látási problémák, ízületi fájdalom, haj- és emlékezetvesztés, valamint szorongásos rohamok sújtják a nyugat-afrikai ebolajárvány túlélőinek egy részét hónapokkal a betegségből való felépülést követően.

A Magyar Telekom február 1-től ismét csökkentette a lakossági földgázszolgáltatása után járó kedvezményeket.

Egy tanúvallomás szerint a gyilkossággal ő bízott meg valakit, de a kivitelezés módjáról sejtelme se volt.

Már magyar könyv is született a témában, hogy mi van akkor, amikor egy egyetemista nem tudja kigazdálkodni a tandíjat és a kapcsolódó költségeket, és történetesen lány és bevállalós.

Több száz gyerekmunkást szabadított ki az indiai rendőrség az utóbbi napokban egészségre ártalmas és veszélyes munkahelyekről Haidarábádban.

2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév.

A csapadéknak többfelé is sárgás, narancssárgás színt adhat az, hogy térségünk felé szaharai eredetű homok érkezik a magasban.

Legkevesebb 91 civilt lemészárolt és további ötszázat megsebesített a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet a nigériai-kameruni határon fekvő Fotokol városára mért, második napja tartó támadásában.

Budapest - A birodalmi központokra koncentrálva tekinti át ötezer év kínai művészetét az Iparművészeti Múzeum (IMM).