Egyre olcsóbban dolgozik a magyar

A válság évei alatt csökkent az euróban kifejezett munkaerőköltség Magyarországon.

A válság évei alatt csökkent az euróban kifejezett munkaerőköltség Magyarországon.

Számos területtel lehetne szélesíteni a rendőrség és a közterület-felügyelet együttműködését, például a 14 éven aluliak alkoholfogyasztásának ellenőrzésével – mondta a belügyminiszter hétfőn Budapesten, a Duna-palotában, ahol megalakult a Megyei Jogú Városok Szövetségének közterület-felügyelőket összefogó kollégiuma.
Tűz ütött ki Budapest belvárosában egy Aranykéz utcai mélygarázsban hétfő hajnalban - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter az eurózóna pénzügyminisztereinek múlt heti rigai értekezletén heves kritikát kapott: a tárgyalás úgy szakadt meg, hogy nem tudtak megegyezni arról a gazdasági „reformcsomagról”, amelynek fejében folyósítanák az adósmentő program fennmaradó 7,2 milliárd eurós részletét.

Minimum tízmilliárd forintos kár keletkezett 2008-tól a Belvárosban az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésekor – mondta Juhász Péter, az Együtt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Brazíliában elfogták Lakatos Andrást, akit az alvilágban „Kisbandiként” ismernek – írja az MTI. Őt az alvilág pénztárosának tartják – elsősorban a 90-es évek illegális olajüzleteiből származó pénzt kezelte, és ezzel is lépett meg.

2050-re a teljes hazai lakosság várhatóan 5,5 százalékkal, a munkaképes korú lakosság pedig 19 százalékkal fog csökkenni.

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szerint az Európai Bizottságnak azonnal fel kell mondania a Gyurcsány Ferenc magántulajdonában álló Altus Zrt.-vel kötött, 1,5 milliárd forint értékű szakértői szerződést, mivel az az Európa-ellenes sztereotípiákat erősíti.

Ha a fiataloknak van jövőjük, akkor az egész ország emelkedik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten, a Hungexpo területén.

Előzetes letartóztatásba került az a 36 éves férfi, aki hivatalnokokkal hamisíttatott útleveleket. Két nő segített neki, akik a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál voltak ügyintézők.

A kormány jelenleg is minden követ megmozgat, hogy eltávolítsa magától a Quaestor-botrányt.

Az eddigi 21 ezerről 64 ezer forintra emelte fel az önkormányzat annak a nyugdíjas férfinak a lakbérét, aki Németh Szilárddal a rezsicsökkentés mellett kampányolt tavaly februárban.

Fazekas Sándort. Az ő menesztésének szükségessége a Napi Gazdaság szerint már konkrétan is felmerült a múlt heti kormányülésen.