Milliókat követel a Lidltől egy nő, aki elesett a boltban

Nem tudott megegyezni a Lidl azzal a vásárlójával, aki még tavaly októberben - a bevásárlókocsit tolva - elesett egy felgyűrődött szőnyegben és azóta is csak bottal tud járni.

Nem tudott megegyezni a Lidl azzal a vásárlójával, aki még tavaly októberben - a bevásárlókocsit tolva - elesett egy felgyűrődött szőnyegben és azóta is csak bottal tud járni.

Befejeződött a Bank of China “Egy öv, egy út” kötény kibocsátásának ármeghatározása.

A válságot követően a magyar lakosság okosan osztja be pénzét, az emberek óvatosabbá váltak, azt veszik amire szükségük van, miközben jövedelmük egy részét megtakarításra fordítják - mondta Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár.

A hatalmas jégdarabok komoly kárt okoztak a Volkswagenben, a bent ülők csak tehetetlenül nézték.

Elmagyarázta a műszaki határzár fogalmát a Fidesz szóvivője, aki arról is beszélt, hogy Magyarországnak arra is törekednie kell, hogy technikailag megoldja a problémát, hiszen eddig három-négyezer embert helyezett el úgy, hogy 1500 emberre van kapacitása.

Szeptembertől a bankok már korlátozás nélkül beindíthatják a végrehajtásokat.

Továbbra is az oldalak blokkolása lehet a megoldás az online szerencsejáték-oldalak ellen.

A szerb rendőrök újabban megpróbálják feltartóztatni és visszafordítani a Magyarország felé jövő illegális migránsokat.

Rendkívüli, és ráadásul zárt (!) ülésen tárgyal Újvidék Város Képviselő-testülete nem kevesebbről, mint a háborúról.

Egy magánszemély bírósághoz fordult, mert a közjegyző úgy engedélyezte ingatlanja végrehajtását, hogy a szerződés tisztességességét nem vizsgálta meg.

Ó, galambocskám, nagyuram, én írok Önnek, ja pisú kvam, nem mond ez eleget?

Emlékszünk, hogy mivel érvelt a KDNP a boltok vasárnapi zárva tartása ügyében?

A nemzetközileg elismert líbiai kormány csütörtökön közölte, hogy küldöttséget meneszt Brüsszelbe az embercsempészet megfékezését célzó, megvitatandó javaslataival, de bármely, az illegális bevándorlás elleni európai műveletnek tiszteletben kell tartania Líbia szuverenitását.

A parlament napirendje szerint a képviselők csütörtökön délelőtt szavaztak volna a kisiskolák jövőjét eldöntő oktatási törvény módosításáról.