Elmúlt a hidegfrász, hűsölnek a hellén helóták

Megint enyhül a görög feszültség, meghátrál a görög kormány, de uniós gesztusok is jöhetnek.

Megint enyhül a görög feszültség, meghátrál a görög kormány, de uniós gesztusok is jöhetnek.

Összesen 36 millió forintnak kelt lába.

Egyre feszültebb a helyzet Kelet-Ukrajnában: naponta többször megsértik a tűzszünetet a front mindkét oldalán; Doneck külvárosában és Mariupol környékén szinte állandóan szólnak a fegyverek.

Az MSZP kiszállt a Népszabadságból, s lábra kaptak a pletykák, hogy jobboldali kézbe kerülhet a legnagyobb példányszámú politikai napilap.

Szinte már közhelyszerűnek hangzik a kijelentés, hogy a magyar baloldal válságban van.

A DK-s Varjú László kérdezte a miniszterelnököt arról a fotóról, amin Orbán Viktor, Orbán Gáspár és Csányi Sándor látható a berlini BL-döntő VIP-páholyában.

A rendészeti bizottság elnöke kielemezte a nemzetközi helyzetet, és valamiért az 1994-es ruandai mészárlás jutott eszébe.

A Kúria felülvizsgálati eljárásban megerősítette a korábban első- és másodfokon hozott ítéleteket Török Ferenc Magyar Olimpiai Bizottság ellen indított perében

A pilóta hibája okozta a csehországi magyar Gripen balesetét, egyszerre nyomta a féket és a gázt.
Ma keleten a lassan távozott hidegfront még érezteti hatását, másutt viszont javul az időjárás, kisüt a nap, melegszik az idő.

A csütörtöki EU-csúcsot görög tárgyalási maraton készítette elő szerdán.

Hajós András sok mindent csinált eddig is, meg csinál most is, vidéken haknizik kolbászfesztiválokon, stand-upot tol céges rendezvényeken, reklámokat forgat, ha tud velük valamilyen szinten azonosulni, és persze a tévében is szerepel – a legtöbben a Heti hetes, Az ének iskolája és a Sztárban sztár miatt ismerik fel az utcán.