Hihetetlen nagyságú tömegek jönnek

Rekordszámú, 137 ezer migráns kelt át az idei év első hat hónapjában a Földközi-tengeren, ez 83 százalékkal több, mint 2014 azonos időszakában – közölte szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

Rekordszámú, 137 ezer migráns kelt át az idei év első hat hónapjában a Földközi-tengeren, ez 83 százalékkal több, mint 2014 azonos időszakában – közölte szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

Botrányt kavart az USA-beli Milwaukee-ban, hogy a helyi múzeum felvette állandó kiállításába Niki Johnson XVI. Benedekről készült képét.

Egy felmérés szerint 2014-hez képest 28 perccel több időt, naponta csaknem három órát töltenek tévézéssel a magyarok.

Ukrajna bejelentette, hogy július 1-jétől nem vásárol földgázt Oroszországtól, mert az illetékeseknek nem sikerült egyezségre jutniuk a fizetendő árról.

Ne nézzé’, jó! Ha így bámulsz, nem bírunk lopni nyugodtan. Szemérem is van a világon, nem?

Brit lapértesülések szerint Görögország kisebb módosításokkal kész elfogadni a nemzetközi hitelezők legutolsó javaslatait, hogy megállapodásra tudjanak jutni a görög adósságválságról.

Rékasi Károly súlyos motoros balesetet szenvedett tegnap, aminek következtében jelenleg is az intenzív osztályon ápolják.

Kifizette az állam a BKV 50 milliárd forintot meghaladó adósságállományát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.

A magas védelmi kiadások is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Görögország csődhelyzetbe került – állítja a német sajtó.

Szerdán ünnepli az ország valamennyi egészségügyi intézménye Semmelweis Ignác születésének 197-ik évfordulóját, s mintegy mellesleg az is kiderül, hogy mit takar a két kormányrendelet az egészségügyi dolgozók bérének alapilletményhez igazításával kapcsolatban.

Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely felhatalmazza a kormányt, hogy meghatározza azon országok körét, ahonnan nem fogadunk menekülteket.

Nyomasztó túlsúllyal uralja a magyar belpolitikát a Fidesz.

A Népesedési Kerekasztal arra hívja fel a figyelmet, hogy ha tovább folytatódik a fiatalok kényszerű Nyugat-Európába vándorlása, illetve a születések száma is a jelenlegihez hasonlóan alacsony marad, akkor 2030-ra lényegében összeomlik a TB-rendszer Magyarországon.