Kínai kiberkémek a légiközlekedésben és az egészségügyben

Egy komoly erőforrásokkal rendelkező csoport közel három éve támadja a kritikus területein működő vállalkozásokat világszerte.

Egy komoly erőforrásokkal rendelkező csoport közel három éve támadja a kritikus területein működő vállalkozásokat világszerte.

Az énekesnő még ma is jól tartja magát, fiatalon mégis önbizalomhiánnyal küzdött, amit akkori menedzsere igen egyszerűen orvosolt.
.jpg)
A színész párja lakásuk ablakán esett ki egyelőre tisztázatlan körülmények között.

A Budapest-Nápoly repülőjárat ma negyven perc késéssel indult, de ennek az olasz úrnak ez nem vette el a jókedvét.

Kevés olyan vezetője volt Magyarországnak, aki nem értette meg a haza érdekét, de azok mindig történelmileg fontos időpontban kerültek elő.

Mint az közismert, a társasági adóból az úgynevezett látványsportokat művelő egyesületeknek lehet pénzt adni és azt az adóból levonni.
Hogy ki kicsoda és ki okozta a jelenlegi helyzetet, az egy másik történet. A menekültekre vonatkozóan ez a törvény.

Laptop, mikró, kávéfőző - nyolc nap alatt összesen 29,3 millió forintot költött a főváros a pályaudvarok mellett kialakított tranzitzónák működtetésére, holott Budapest vezetése már az elején leszögezte: a fővárosi intézményeknek az a feladatuk, hogy minél hatékonyabban és minél gyorsabban továbbküldjék a migránsokat a kijelölt befogadóállomások felé.

Körülbelül 150 menekült kezdett el transzparensekkel tüntetni a Keleti pályaudvarnál szombat délután.

Hiába az egyre kevesebb regisztrált álláskereső, a cégek önmaguktól szinte alig tudnak új munkahelyet létrehozni – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adataiból.

Ezrek vonultak utcára szombaton a kelet-németországi Drezdában, hogy kifejezzék szolidaritásukat az Európába érkező menekültek iránt.

A Bp. Honvéd hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában, szombaton - írja az Origó.

Mondja, látott már ön menekültet?