Presser: sok magyar dal a hiábavalóságnak íródik

A magyar dal olyan kincsünk, amely közel áll mindenkihez, aki magyarul ért és beszél – mondta Presser Gábor.

A magyar dal olyan kincsünk, amely közel áll mindenkihez, aki magyarul ért és beszél – mondta Presser Gábor.

A háború és éhezés elől menekülőket a világot uraló igazságtalan társadalmi-gazdasági rend kényszeríti migrációra - jelentette ki Ferenc pápa hétfőn két egyházi rádiónak adott interjújában.

Nem egészen három hónappal azt követően, hogy jelentős tömeg gyűlt össze a fővárosban az ország eliszlámosítása ellen felvonulva, Pozsony szombaton ismét a menekültügyi kérdéssel összefüggésben megfogalmazott, egymással szembenálló vélemények demonstrációjának színhelyéül szolgált.

A migrációs helyzet kezeléséről kezdtek rendkívüli tanácskozást hétfő délután Brüsszelben az uniós tagállamok belügyminiszterei.

Mintegy 5000 szír menekültet tudnának foglalkoztatni a cseh cégek - közölte Jaroslav Hanák, a cseh Ipari és Közlekedési Szövetség elnöke hétfőn Brünnben, a nemzetközi gépipari vásár megnyitóján.

A Floyd-rajongók szívét azonban már a bevezetőben sem szeretnénk feleslegesen fájdítani, hiszen sajnos nem a David Gilmour vezette legenda érkezik Budapestre.

A június 12-óta érvényben lévő oktatási törvénymódosítások alapján az eddig megszerezhető egy OKJ-s papír mellé most még egyet bárki magáévá tehet teljesen ingyen.

Az európai menekültválság miatt Németország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést - jelentette be a német belügyminiszter. menekültügyi ellátórendszer az utóbbi hetekben egyre nehezebben birkózott meg a folyamatosan erősödő menekülthullámmal.

E lap hasábjain az ember meghatározásának sokféle módjával hozakodtam már elő.

A hét képe, címlapja, népszerűségi kacsája, öntökön rúgása, vizsgálata és a hét száma - írja a vasarnapihirek.hu.

Egészen elképesztő képsorokat tekinthetsz most meg te is.

Németország a schegeni rendszer, vagyis az unión belüli szabad mozgás megszüntetésének "ígéretével" igyekezhet nyomást gyakorolni a visegrádi országokra, így Magyarországra, hogy fogadják el az Európai Bizottság kvótarendszer-javaslatát – írja a Népszava a szlovák Sme napilapra hivatkozva.