október 2015

Korrupció Záhonyban - már 38 gyanúsított

2015. október 21. - 13:12
0 komment

Már 38 gyanúsítottja van a záhonyi vesztegetési ügynek, közülük 21 embert vettek őrizetbe. A bíróság 6 rendőr előzetes letartóztatását már elrendelte, az ügyészség szerdán dönt arról, kezdeményezi-e a további 15 rendőr előzetes letartóztatását - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.


Jövőre újabb stadion építése kezdődik

2015. október 21. - 13:00
0 komment

Páratlan lehetőségnek nevezte Magyarország és Budapest számára a vizes világbajnokság megrendezését az egyes kiemelt budapesti kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos. Fürjes Balázs az Inforádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: több százezer turista érkezik majd Budapestre, több milliárd tv-néző figyeli majd az eseményeket, ezáltal jelentősen megnövekednek az adóbevételek.


Rohamosan fogynak az autó márkakereskedések

2015. október 21. - 12:15
0 komment

Magyarország olyan jól teljesít, hogy jelenleg 405 gépkocsi márkakereskedés működik Magyarországon, 43-mal kevesebb, mint 2013-ban, míg 2011-hez képest 100-zal csökkent a számuk – ismertette a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) idei felmérésének adatait Gablini Gábor, a szakmai szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budaörsön.


Oldalak