Költözzön, ha jobb nyugdíjat akar
A nyugdíjunk persze nem attól függ, hogy hol lakunk, hanem hogy mennyit és mekkora fizetésért dolgoztunk.
A nyugdíjunk persze nem attól függ, hogy hol lakunk, hanem hogy mennyit és mekkora fizetésért dolgoztunk.
Gál Roland volt 2010 és 2014 között a dunaújvárosi közbiztonsági bizottság elnöke, a rendőröket politikusként már ő tüntette ki. Most emberülési ügy gyanúsítottja.
Elfogadta a DK kongresszusa az új programját, amely egészségügyi béremelést, több népszavazást, sőt a közvetlen államfőválasztást is ígéri.
A Fidesz-frakció több képviselője, sőt Kósa Lajos frakcióvezető is kritizálta a Klik működését a Lillafüreden tartott kihelyezett frakcióülésen.
Magyarországon a tanárok dühe nyugtalanítja Orbán Viktort címmel közölt miskolci tudósítást honlapján a Le Monde.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) főtitkára és a Világbank elnöke felkérte Áder Jánost, hogy vállaljon szerepet a Vízügyi Elnöki Testületben, amelyet a köztársasági elnök elfogadott - jelentette be Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője.
A pedagógusok nem fogadják el a félmegoldásokat, és nem elégednek meg a kormány hangulatjavító intézkedéseivel sem - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Kossuth-téri tüntetésen.
Nem szűnik meg a társasági adó sportcélú felajánlása (tao), legfeljebb átalakul. A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének az értékelése jelenleg zajlik, majd a gyakorlati tapasztalatokat figyelembe véve új konstrukciót dolgoznak ki.
Hétfőig - február 15-ig - kérhetik az adóhatóság közreműködését személyi jövedelemadó (szja) bevallásuk elkészítéséhez azok, akik nem éltek (vagy élhettek) a bevallási nyilatkozat választásának lehetőségével, ám szeretnék megspórolni az adóbevallásra fordítandó időt.
Levendulás, erdei gyümölcsös, madártejes csokitojásokról, a szegedi csokoládéfesztiálról számol be éppen veretes riportban az m1 hírcsatorna.
Okafogyottá vált a pedagógusok sztrájkbizottsága által szervezett szombati fővárosi tüntetés, nincs olyan, a szakszervezetek által felvetett kérdés, amelyről a köznevelési kerekasztalon, illetve külön egyeztetésen ne tárgyaltak volna – jelentette ki az oktatási államtitkár szombaton.
Vezető nyugati autógyárak jelentették be, hogy nem vesznek részt az augusztusi moszkvai autókiállításon.
Andrew G. Vajna Las Vegas Casino nevű cége megkötötte a szerződést az első magyar online kaszinóra - írja a Fortunaweb.hu-ra hivatkozva az Index.