Jó tanuló, jó sportoló
Esztergom Önkormányzata idén is meghirdeti a Jó tanuló, jó sportoló pályázatát. A jelentkezési határidő november 21.
Esztergom Önkormányzata idén is meghirdeti a Jó tanuló, jó sportoló pályázatát. A jelentkezési határidő november 21.
Az ellenzéknek hosszú idő óta először sikerült rákapaszkodni egy olyan, a kormány számára kínos témára, amire a legütőképesebb kormányzati reakció is az volt: nem biztos, hogy ez a Pharaon, az a Pharaon.
"Molnár Gyula MSZP kivégző, Gyurcsány Ferenc haszonélvező!" - írja a Karcos Harcos Blog.
Meglepte az első hó hétfő reggel a párizsiakat, akik arra ébredtek, hogy vékony hótakaró borítja a francia fővárost.
Ködösítés helyett világos válaszokat vár a szaúdi milliárdos ügyében Molnár Zsolt.
Erdogan elnök tovább folytatja hadjáratát a kurdok pártja és a politikai ellenzéke ellen - írja a Privátbankár.
Egy új tanulmány szerint teljesen normális folyamat, hogy bizonyos dolgokra emlékszünk, míg egyéb történéseket egyszerűen elfelejtünk.
Honosítási eljárásokkal kapcsolatos vesztegetés ügyében vádat emelt az ügyészség három emberrel szemben jelentette be a fővárosi főügyész
Giovanni Cavalcoli atya a Radio Mariának adott interjújában isteni büntetésnek nevezte az olaszországi földrengéseket, amiért engedélyezett az azonos neműek házassága.
A HVG a 2015-ös rendőrségi és ügyészségi statisztikák segítségével indított cikksorozatot - írja a Propeller.hu.
November 8-án, kedden 17 órától tart nyílt fórumot a Kecskeméti Városszépítő Egyesület.
Istvánt a férfi állítása szerint úgy küldték haza a kórházból, hogy papíron még néhány napig az intézmény bent fekvő betege volt.