Megbukott a műtrágya biznisz
Hamis számlákkal csökkentette áfáját egy műtrágyával üzletelő kecskeméti férfi.
Hamis számlákkal csökkentette áfáját egy műtrágyával üzletelő kecskeméti férfi.
„Vádlott, álljon fel! Az ítélet: rák” – hangzik el a Magyar Rákellenes Liga legújabb kampányában, amelyet az egy százalékos adók felajánlásának időszakára időzítettek.
Januárban huszonöt, tavaly szeptember 1-jétől tizennégy intézmény szűnt meg.
Az IKEA visszahívja a MYSINGSÖ strandszékeket leesés, illetve az ujjak becsípődésének veszélye miatt.
Miközben a közúti árufuvarozók árbevétele évről évre milliárdokkal növekszik, a piaci szereplők száma folyamatosan csökken – nyilatkozza Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgálat projektmenedzsere.
Nem kevés autós, többek közt munkáját végző futár, ételszállító került hétfő reggel komoly kihívás elé Budapesten - írja a hvg.hu.
Polgári engedetlenséggel tagadná meg az adófizetést egy budapesti férfi, és ezt az adóhivatalnak is jelezte - írja a 444.
Teljesen kettészakadt a hazai ingatlanpiac: a nagyvárosokban európai rekordokat dönt a lakásárak és az építési engedélyek számának emelkedése, de ebből semmit nem érzékelnek a falvak nagy részében, ahol már jelentős árcsökkenésekre is van példa - írja a Világgazdaság.
Ellehetetlenítik Botka m iniszterelnök-jelöltségét - írja az Index.
A főpolgármester szerencsétlen dolognak tartja, hogy még nem került nyilvánosságra a 4-es metró beruházásának gyanús ügyeit taglaló OLAF-jelentés, mert addig szavai szerint folyamatos a zavarkeltés, a kétértelmű állítások, a mosakodás - írja a 24.hu.
Áprilisig le akarja zárni a kormány a Modern Városok Programot, vagyis a következő hónapokban nemcsak Szegedet, hanem mind a négy eddig kimaradt megyei jogú várost felkeresi a miniszterelnök értesült a hvg.hu.
Nátrán Roland, az Eximbank volt vezérigazgatója, egyben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi helyettes államtitkára is gyanúsítottja annak a büntetőeljárásnak, amelyet a pénzintézet ingatlanbérleti szerződése miatt folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte a Magyar Nemzet.
Távozik az LMP ötfős frakciójának éléről Schmuck Erzsébet, - írja keddi cikkében a Magyar Nemzet.
221 milliós támogatást kaptak a palesztinok, 4 millió ment a klímaváltozás elleni harcra - írja a 444.