Giró-Szász cégének is jutott Lázárék megbízásaiból
Összesen több mint 22 milliárd forint értékben osztott ki támogatásokat és kétmilliárd forintért kötött szolgáltatásokat a Miniszterelnökség október és december 15. között - írta a Magyar Nemzet.
Összesen több mint 22 milliárd forint értékben osztott ki támogatásokat és kétmilliárd forintért kötött szolgáltatásokat a Miniszterelnökség október és december 15. között - írta a Magyar Nemzet.
Újabb dokumentumok kerültek elő az év legdrámaibb átalakulásáról.
Csütörtökön tovább erősödik a légmozgás, a viharos szél pedig egyre hidegebb levegővel árasztja el térségünket - írja az Időjárás.hu.
88 éve korában meghalt Klapka György. Ma reggel még a Mokka című műsorban szerepelt.
Mától ingyenes, szélessávú Wi-Fi internetelérést biztosító szolgáltatást vezet be a Magyar Telekom.
Kevés nála tisztességesebb és elkötelezettebb embert ismerek! A jogállamiság az egyén szabadságának kiemelkedő védelmezője, okos.
Érdemes figyelni a test hétköznapi jelzéseire, kisebb fájdalmakra, köhögésre. Ezek ugyanis sok mindenről árulkodnak, mégpedig egészen különleges módon. A nap különböző szakaszaiban jelentkező tünetek más és mást jelentenek.
Vajon mik azok a tételek, amikről a nyilvánosság nem is értesül?
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy váratlanul és véletlenül történik bármi, sajnos ki kell ábrándítanom.
Miközben Áder János köztársasági elnök nemrég elfogadta a következő államfői ciklusra szóló felkérést, civilek petíciót indítottak azért, hogy Majtényi László legyen az államfő.
A Central Médiacsoport megvásárolta a Harry Potter-könyvek és a skandináv sikerkrimik kiadóját - írja az Origo.hu.
Szociális munkások Budapest utcáin - Kempf Zita írása az NLCAFÉ.hu oldalon.
Kunhalminak nem kell megbocsájtani, nem kell eltemetni, a helyén kell kezelni!