Változás jön a Mol-kutakon
Új töltőállomást avatott a Mol: a budapesti Szentendrei úton lévő kút az első, ahol "ablakon" át is adnak kávét, szendvicset. - írja a napi.hu.
Új töltőállomást avatott a Mol: a budapesti Szentendrei úton lévő kút az első, ahol "ablakon" át is adnak kávét, szendvicset. - írja a napi.hu.
Az MSZP vizsgálja, hogyan lehetne ingyenessé tenni a 65 év felettiek számára a háziorvosok által felírható gyógyszereket – közölte a párt elnöke egy, az MSZP, valamint több nyugdíjas szakszervezet által szervezett csütörtöki budapesti rendezvényen. - írja a pestisracok.hu.
A Közegészségügyi Hivatal ellenőrzéseket végez a közétkeztetési létesítményekben, elsősorban az óvodai és iskolai étkezdékben a húsok eredetére vonatkozóan az egészségkárosodás megelőzése érdekében. - írja a bumm.sk.
Az iskolákban könnyebben olvasható szövegekre, az életkorhoz jobban passzoló tananyagra, a gyerekek „kütyüaffinitására” építő, mobilos vagy számítógépes játékokra, témanapokra, csoportmunkára van szükség – mondta az Indexnek Csépe Valéria, az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásával megbízott miniszteri biztos. - írja az index.hu.
Nem látta a hvg.hu Czerván György agrárállamtitkárt leleplező videónkat, mégis azonnal a "provokáció" lehetőségéről beszélt Németh Szilárd egy tévéinterjúban. A fideszes politikus azt ígérte, utánajár a történteknek, és „ha kell, beszél az államtitkár úrral”. - írja a hvg.hu.
Mintegy 20 ezer embert evakuálnak, miután robbanások voltak egy kelet-ukrajnai fegyverraktárban. A helyi sajtó szerint szabotázs akció történt.
Ezer szálon kapcsolódik Orbán Viktor Mészáros Lőrinchez - írja a 24.hu.
Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 26-án – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk időmérő eszközeinket.
Botka kellő tudatossággal betörte azt a hazug kirakatot, amelyiket az MSZP a Horn Gyulát követő időszakban a valóságtól távolodva, hol kényszerből, hol meggyőződésből, a pillanatnyi elvárásoknak megfelelően rendezett be.
Több nemzetközi pénzmosás elleni szervezet is elégedetlen a magyar viszonyokkal - írja a Napi.hu.
Mick Jagger és bandája lenne a látványelem a 3,5 milliárd forintra saccolt megnyitón - írja a Propeller.
Míg Romániában miniszterek lábán kattan a bilincs, itthon a Polt Péter vezette ügyészség a legfontosabb korrupciógyanús ügyekben teljesen láthatatlan - írja az Index.
Fontos leckét tanult meg a Curiosity a Mars felszínén: ha sokat vezetsz, elkopnak a kerekeid. Ez történt a Mars-járóval, egy új fotón két apró törést vettek észre a középső keréken - írja az Index.
A férfi vízilabda válogatott mentális trénere szerint sok a párhuzam