Ma kiderül, képviselő lesz-e Havas Henrik
Időközi önkormányzati választást tartanak Kisorosziban, ahol indul. Kislétán polgármestert választanak.
Időközi önkormányzati választást tartanak Kisorosziban, ahol indul. Kislétán polgármestert választanak.
Amikor szagolgatják a cuccost, forgatják a poharat a fény felé.
Úgy tűnik elég rosszul sült el eddig a kormány azon terve, hogy a külföldre távozott fiatalokat hazacsábítsa. - írja a Napi.hu.
Ami egyben érthető, de további konzekvenciák levonására is lehetőséget biztosít. Hiszen nincs is annál szemet gyönyörködtetőbb, mint amikor hasonló értékrendet valló emberek találkoznak.
Esélyt sem akarnak hagyni az ellenfeleiknek - írja a Nyugati Fény.
A lakók éjszaka is felriadtak a hangosbemondóra. - írja Magyar Narancs.
A magát emberinek csúfolt minisztérium - de nevezzük inkább egy fideszes kabinetnek, hiszen önállóan talán még arról sem dönthetnek, hogy hány guriga wc papírt vesznek a minisztérium mosdóiba - első számú közszolgája, igazán puritán, magát ráadásul még kereszténynek is mondó ember.
Az itthon világhíresként ismert borvidék a világ borvidékei között ma is inkább csak lehetőség, fel nem épített brand - írja a Magyar Hírlap.
Tessely Zoltán korábban polgármester volt Bicskén, ahol Orbán Viktor jóbarátja megszerezte a tavat.
Vasárnap sokat javul az idő, a többórás napsütés mellett megnövekvő gomolyfelhőkből napközben csak elvétve alakulhat ki zápor. - írja az Időjárás.hu.
Ha Windows fut a gépén, most azonnal frissítse Magyarországra is elért az óriási kibertámadás - írja a hvg.hu.
Amikor a gyermek nem segít... - a KMKS blog írása.
A bal- és a jobboldal is javaslatot tenne Magyarország szavazati jogának felfüggesztésére.