Magyarországon is elérhetők a Huawei kibervédelmi szolgáltatásai
A mesterséges intelligenciát és a Big Data-t is felhasználják a támadások kiszűrésére.
A mesterséges intelligenciát és a Big Data-t is felhasználják a támadások kiszűrésére.
96 éves korában elhunyt Mihály volt román király – közölte az egykori uralkodó családjának bejelentésére hivatkozva az MTI. - írja az index.hu.
A „radikálisok” megüzenték Vona Gábornak, hogy buknia kell, ha a néppártosodás nem hoz növekedést – így értékelte a Jobbik újabb belső konfliktusát Juhász Attila, a Political Capital szakmai vezetője. - írja a nepszava.hu.
A Richter Gedeon gyógyszergyár szerint nincs összefüggés Esmya nevű gyógyszere és a májkárosodás között - reagált a társaság az MTI megkeresésére a hírre, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes bizottsága vizsgálatot indított, mert a gyógyszerrel kezelt négy páciensnél súlyos májkárosodást jelentettek be.
Egy békásmegyeri panelház tárolójában két nagy zsáknyi - összesen körülbelül 80 kilogrammnyi - kézbesítetlen levélre bukkantak a lakók. - írja a napi.hu.
Atyavilág, Soros-bérenc lett a menekültek ellen hergelő „belbiztonsági tanácsadóból”?! - írja a b1.blog.hu.
Tárgyalni hívja Lázár János Tarlós Istvánt az M3-as metró 40 milliárdos pluszpénzéről. Kérdés: az összegből jut-e a mozgáskorlátozottak szorgalmazta, a felújítási tervekben nem szereplő liftekre is. - írja a nepszava.hu.
A korábbiaknál elterjedtebb és "durvább lefolyású" megbetegedésekkel járó influenzajárványra kell számítani az idén - közölte a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A magyar gazdaság legégetőbb problémája a munkaerőhiány, amire rövid távon a nyugdíjasok bevonása jelenti az egyetlen megoldást - vélekedtek előadók a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) konferenciáján hétfőn Budapesten.
Nem árulta el a parlamentben hétfőn Lázár János, hogy mennyi pénzt kapott a propaganda minisztériumtól az offshore hátterű Odex Kft, amely cég a Volánbuszokra kihelyezett kormányzati hirdetéseket menedzselte. - írja a nepszava.hu.
A rendőrség konkért válaszok helyett csak azt mondja, hogy a nyomozás nem nyilvános.
Kilencedik alkalommal jutalmazta díjjal a Fogyatékosság-barát Munkahelyeket a Salva Vita Alapítvány.
Olyan cégben lett vezető a kormány kedvenc biztonságpolitikai szakértője, amely űrhajókat is javíthat! - írja a MagyarNarancs
Bogányi-zongorát adományozott a finn államnak a függetlenség kikiáltásának 100. évfordulója alkalmából a magyar állam. Az ünnepélyes átadás a két házelnök, Kövér László és Maria Lohela hétfői budapesti megbeszélése után történt.