Felügyeleti eljárást indítanak a magyar bírósági rendszerrel kapcsolatban
Felügyeleti eljárást indít a magyar bírósági rendszerrel kapcsolatosan az Európai Bírák Egyesülete.
Felügyeleti eljárást indít a magyar bírósági rendszerrel kapcsolatosan az Európai Bírák Egyesülete.
A rendszertelen éjjeli műszak és az egészségtelen életmód különösen magasra emeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát a nőknél - tárta fel egy pénteken megjelent tanulmány.
Sokan még a bérleti díjat sem tudják kifizetni, nemhogy visszavásárolni a házukat vagy lakásukat a Nemzeti Eszközkezelőtől – állítja a szakértő. Így sokan kerülhetnek utcára a következő időszakban.
Liberális véleménydiktatúrát lát az egyetemeken Habony Árpád lapja.
A Független Diákparlament, mint hazánk jelentős civil diákképviselete demokratikus szavazáson döntött arról, hogy támogatja a civilek által november 24-én délután kettőtől rendezett tüntetését a tanszabadság mellett – felszólalót adnak és mozgósítanak is.
Több mint 135 milliárd forint közpénzt hagyott jóvá a kormány a debreceni BMW gyár területéhez kapcsolódó út-, vasút- és infrastruktúra építésre. A gyár hiteléhez pedig egy művészeti központot adnak fedezetként.
A hétvégén is folytatódik a borult, többfelé csapadékos idő. - írja az Időjárás.hu
Időpont: 2018. december 2., vasárnap, 9-től 19 óráig.
Az eddig ismert rendszereknél sokkal kompaktabb és gyorsabb csőfektetési eljárást fejlesztett ki két magyar vállalkozás.
Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk, és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük történeted.
Erre biztatja egyetemista olvasóit a 888, miután Hammer Ferenc, az ELTE BTK média tanszékvezetője kritizálta Habony portáljának egy cikkét.
Megjelent a Magyar Közlönyben a november 13-án elfogadott adócsomag, ezzel pedig eldőlt, hogy milyen cafeteria-tételek lesznek kedvezményesek. - írja a napi.hu.
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című, az Egyesült Államokban megjelenő, nagy tekintélyű folyóiratban jelent meg az ELTE PPK két kutatója, Király Ildikó és Oláh Katalin a CEU kutatóival (Csibra Gergely és Kovács Ágnes Melinda) együttműködésben írt cikke, amelyben többek között azt vizsgálták, hogy miként mozognak a kisgyermekek komplex társas interakciókban.
Egyetemi sport - Megvannak az év legjobbjai! A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 22-én rendezte meg az „Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepséget.
Idén a lakosság közel 40 százaléka tervezi, hogy élni fog az akciókkal, akiknek háromnegyede visszatérő vásárló.