augusztus 2021

A felmelegedés megállítható: ez csakis rajtunk múlik

2021. augusztus 25. - 08:14

Ahhoz, hogy 2100-ra ,,csak" 1,4 fokkal legyen melegebb az 1800-as évek közepéhez képest, 2025-től évente legalább a tavalyi vírusválság során tapasztalt 6-7 százalékkal kellene csökkenteni a világ szén-dioxid-kibocsátását. Az EU-tól az 55 százalékra emelt 2030-as csökkentési cél is kevés. 


Karácsony Gergely augusztus 27-én Kecskemétre látogat

2021. augusztus 25. - 08:07

 

Változásra és új rendszerváltásra van szükség! Magyarországot vissza kell állítani egy olyan pályára, amelyben:
- mindenki, kiszámítható módon megtalálja a boldogulását
- együttműködő partnerként tekintünk egymásra
- a vita az álláspontok tényeken alapuló megvitatása
- a szűk elit helyett a széles társadalmi réteg képviseletében dolgozunk
- kiváltságok helyett az esélyegyenlőséget támogatjuk - írják az esemény meghívójában.


Két püspököt okirat-hamisítással, csúszópénz adásával és hamisított okirattal való visszaéléssel gyanúsítanak!

2021. augusztus 25. - 08:06

Büntetőeljárást kezdeményezett a zilahi ügyészség Csűry István, a Királyhágómelléki és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ellen az egykori Wesselényi kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében - írja a Maszol. 


G7: a táliboknak felelniük kell azért, mit tesznek a terrorizmus megakadályozására és az emberi jogok betartásáért

2021. augusztus 25. - 07:52

Az Afganisztánban hatalmon lévő tálibok felelősek lesznek azért, hogy milyen intézkedéseket hoznak a terrorizmus megakadályozása és az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében, különös tekintettel a nőkére – szögezték le kedden a hét vezető ipari hatalmat tömörítő G7 csoporthoz tartozó országok vezetői.


A fertőzöttek száma 213,1 millió, a halálos áldozatoké 4,45 millió a világon

2021. augusztus 25. - 06:41

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.


Oldalak