Andy ugyanis, miután jó érzékkel a tűzrőlpattant magyar milliárdok mellé szintén tűzrőlpattant, szintén magyar lányt vett feleségül, akit éppen mai napság - gondolom a cserediák program keretében - kiküldött Amerikába…  Na, most kezdem elveszteni a fonalat, mert ezek után már kevéssé követhető a dolog, ámbár ha a két nagy P-t - a pénzt és a másikat – követjük, nem is olyan talányos az ügy.

Most, hogy ismét, már nemcsak szívében, de nevében is magyar lett a mi Bandink, megbocsáss, kérlek, hogy így ismeretlenül is becézlek, de olyan büszke vagyok megtalált magyarságodra, igaz az a kis „akcent” megmaradt, de gondolom csak a „sárm” okán, melynek egyébként is bővibe vagy. Kösz tehát, hogy a magad közel sem szerény eszközei mellett, leghíresebb teremtményedet: Swartzit, a Terminátort is elhelyezed nemzettudatunk oltárán.

Könnyekig meghatódtam, amikor az általunk Neked megvásárol TV2 csoport egyik csatornáján megláttam, nem elég, hogy a Terminátorral ünnepelitek legnagyobb nemzeti ünnepünk estéjét, és időről-időre feltűnik a képernyő alján, a terminátor vállán átvetve a lengő magyar trikolorral.

Te Bandi, első látásra nem akartam hinni a szememnek, majd amikor meggyőződtem, hogy ez a forradalmi tett mégiscsak igaz - én nem szégyellem - könnyek gördültek végig az arcomon, majd felugrottam, és fennhangon szavalni kezdtem, hogy aszongya:

 "Talpra magyar, hí a haza!

  Itt az idő most vagy soha!”

Révületemből az unokám csivitelő hangja térített vissza a rögvalóba:

- Papa, Te kihez beszélsz?

- A nemzethez, válaszoltam kicsit talán pátoszosan, de az vesse rám az első követ, aki mindig ki tudta vonni magát a saját hatása alól.

- És miért világít Nemzet bácsi egyik szeme pirosan? - érdeklődött tovább a pulya.

- Mert kiverette az a gonosz Jellasics-Magneto és megelőzve az egyre idegesítőbb kérdés-özönt, rögtön hozzá is tettem, ő volt az Horvát bán, akiről Petőfi (Petrovics) Sándor a legnagyobb magyar költő azt írta:

„Fut Bécs felé Jellasics a gyáva,

 Seregének seregünk nyomába’, ”

Lassan eluralkodott rajtam a téboly, és elmagyaráztam a gyereknek, hogy nyerte meg a pákozdi csatát az X-Men-zászlóalj, majd azt is, miként lettek zombik és menekültek így meg a végleges haláltól azok, ott Aradon.

Egy idő után éreztem, hiába is inspirál az  unoka csillogó szeme, abba kell ezt hagyni, pedig  úgy követi az „eseményeket”, mint talán soha még.

„A jövő, amiről a Terminátor beszámolt, komor, zord és… embertelen volt.”

Visszaváltottam tehát a tényekre, és meséltem a gyereknek Táncsics kiszabadításáról, amihez csak annyit fűzött hozzá unottan, hogy miért nem repült már előbb el, ha olyan okos volt, ám én ettől kezdve nem hagytam kizökkenteni magam a történelem csodás világából, és igyekeztem a lehető legpontosabban elmesélni a szabadság csillagos pillanatait. Hirtelen azt vettem észre, hogy egyedül maradtam a szobában. A gyerek ráunt a valóságra.

Megkövetlek Bandi, ide Te, és teremtményeid kelletek, hiszen hozzátok képest még a legcsodásabb valóság is csak szürke semmiség, különösen akkor, ha még a sárba is tapossátok.

"John Connor vagyok. Ha hallgatjátok ezt... ti vagytok az ellenállás!"

Szerző: Pálmai Tamás / varosikurir.blog.hu